Lászlóffy Woldemár: A Tisza (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982)
II. rész. A vízügyek múltja - 15. A Tisza-völgyi vízhálózat a közlekedés szolgálatában. Mederszabályozás
tott tanulmányok egy, a Tiszát a Dunával összekötő csatornán kívül kiterjedtek az 1863. évi aszályra tekintettel egy Tiszalök —Gyoma közötti hajózható öntözőcsatornára (a mai Keleti-főcsatorna gondolatának első felvetése !), egy a Felső-Tiszát a Szamossal és a Krasznával összekötő tiszapéterfalva szatmár—nagymajtényi (Petrovo-Satu-Maré — Moftin) csatornára, és egy, a Marosból a Szárazér felhasználásával a Tiszáig vezetendő, az öntözést is szolgáló arad hódmezővásárhelyi csatornára.11 Az országgyűlés mindezeket a terveket elvetette, és az 1868:XLIX.tc. értelmében a kölcsön teljes összegét vasútépítésre fordították ([25], 92. o.). De fordult a kocka. A század vége felé már köztudott volt az olcsó vízi út fölénye a tömegáruk nagy távolságra szállításában. A vízi utak Európa-szerte reneszánszukat élték, és ez nem maradt hatás nélkül hazánkra sem. Legkorábban természetesen a már meglevő hajózócsatornák jobb kihasználására fordították a figyelmet. 1871 75. között a Türr István alapította Ferenc-csatorna Társ u 1 a t az állam jelentékeny támogatásával újjáépíti és 650 tonnás hajók átkelésére teszi alkalmassá az akkorra már teljesen feliszapolódott és állandó vízhiányban szenvedő Ferenc-csatornát (15.4a,b. ábra). A hajózáshoz szükséges vízmélység biztosítása érdekében elkészül a 48 km hosszú baja —bezdáni tápcsatorna, és az elsősorban öntözésre szolgáló, de 300 tonnás hajókkal is járható, 68 km-es kissztapár — újvidéki (Mali Stapar—Novi Sad) egykori Ferenc-József-csatorna (ma Bácskai-Kis-Csatoma Mali kánál). Majd a bács- földvári (Backo GradiSte) Tisza-kanyar átvágása folytán holt-mederbe jutott torkolatot az 1894:111.te. értelmében Óbecsére (Becej) helyezték át, ahol 1895—1899 között kettős hajózsilip épült12 (15.14. kép). A munkálatok eredményét jól mutatja, hogy míg a hatvanas években a csatorna átlagos forgalma lő.14. kép. A Ferenc-csatorna óbecsei (Belcj) kettős hajózsilipjének kapuemelő szerkezete. Épült 1896 - 1898-ban [28]