Lászlóffy Woldemár: A Tisza (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982)
II. rész. A vízügyek múltja - 15. A Tisza-völgyi vízhálózat a közlekedés szolgálatában. Mederszabályozás
ábra). Indokolása a teendőket — amelyeknek összes költségét 120 millió koronára becsülték és átlagosan 50%-os állami hozzájárulással segítették volna — vízfolyásonként részletezi. Ez tette lehetővé, hogy alább a Tisza vízgyűjtőjére előirányzott összegeket külön mutassuk ki. A kimutatott költség- szükséglet, millió korona Országosan Ebből a tiszai rendszerben Belsőségek védelmére 16,6 12,7 Mederrendezésre 34,6 25,0 Partbiztosításra 41,0 26,6 Malomgátak rendezésére 3,3 2,0 Hidakra 5,5 1,6 Mellékfolyókra 19,0 10,7 összesen 120,0 78,6 100% 05,4% Az indokolásban felsorolt 60 vízfolyásból 39 van aTisza-rendszerben. A szabályozandó medrek hossza 4850 km lett volna (ebből 3260 a Tisza vízgyűjtőjében), az érintett belsőségeké 374 (ill. 279). A törvény szerint a munkálatok végrehajtásához nyújtott állami támogatás egyes esetekben a költségek 70%-áig lett volna emelhető, és mód lett volna 10 évre szóló kamatmentes kölcsönök nyújtására is. A tervekből azonban a háború miatt nem lett semmi. A hordalékképződés csökkentése — a talajvédelem — szempontjából természetesen a kopár területek befásítása és a lejtős területek okszerűbb művelése lett volna a legfontosabb. Az erdők védelmére hozott törvények (különösen az 1879. évi XXXI. és az 1898. évi XlX.tc.) ereje, a fásítás pénzbeli támogatása és több millió facsemete kiosztása sem volt elegendő az évszázadokon át folyt pusztítás jóvátételére. Az eróziót csökkentő talaj művelési módok jelentőségét ekkor még világviszonylatban is kevesen mérték fel, és a mezőgazdaságról és mezőrendőrségről szóló 1894: Xll.tc. 13. §-ának, amely a veszélyeztetett területeken a legeltetés eltiltását elvben lehetővé tette, sok esetben csak a lakosság áttelepítésével lehetett volna érvényt szerezni. Ilyen nagyarányú földbirtokpolitikai intézkedésekre azonban nem került sor. A kultúrmérnöki hivatalok vízmosáskötő tevékenysége csak a felszín legsúlyosabb sebhelyeinek gyógyítására korlátozódott. Az 1899 és 1912 között 2/3 részben államsegéllyel végrehajtott munkák a Tisza vízgyűjtőjében — 159 község területén, kereken 24 000 (97%-ban rőzsefonású, a továbbiakban kőből vagy fából készült) eséscsökkentő gát beépítésével — mindössze 2160 ha-t érintettek, főként a Bodrog (15.12. kép), a Hernád, a Tárná és az Aranyos (Aries) vízgyűjtőjében [17]. A 35 203/1911. sz. földművelésügyi miniszteri rendelet a vízmosások megkötését, mint a kopárfásításhoz kapcsolódó feladatot, az erdészet hatáskörébe utalta ([14], III. kötet, 387—408. o.). Az I. világháború kitörése természetesen minden munkát megakasztott és az 1920-ban bekövetkezett területi változások a korábbi programokat felbontották. Magyar területen, az állam pénzügyi helyzete miatt, a húszas évek derekáig jóformán szünetelt a vízügyi tevékenység. Az 1929. évi III.te. kimondta ezután 340
