Lászlóffy Woldemár: A Tisza (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982)

I. rész. Természeti adottságok - 2. A Tisza vízgyűjtő területe

2.3. ábra. A Bodrog vízrendszerének vázlatos képe

A Sajó (Slaná) a Szlovák-érchegység (régebben: Szepes—Gömöri-) (Slovens Jcé Rudohorie) déli lejtőiről kapja a vizét, és előbb a Bim ával (Rimává, F — 1384 km2, L — 88 km), majd — már magyar területen (lásd a 19.13. képet) — a B ó d v ával (F — 1727 km2, L = 111 km, 20.21. kép) bővül. Legnagyobb, az egyesülésnél szinte egyenrangú mellékfolyója a balról érkező H e r n á d (Hornád, F = 5435 km2, L = 282 km, 16.6. kép), amely az Ala- esony-Tátra (Nízke Tatry) K-i határán emelkedő, 1943 m magas Király-hegy (Král’ova hol’a) északi oldalán ered. Nagyobb mellékvizei: jobbról a G ö 1- n i c (Hnilec, F = 654 km2, L — 87 km), balról a Lőcsei-hegységből (Le- vocské pohorie) érkező Tárca (Torysa, F = 1348 km2, L = 129 km).

Végül is a Sajó 229 km-nyi út után 12 708 km2-rel növeli a Tisza vízgyűjtőjét. A Gölnic forrásától, amely az 1220 m-en fakadó Sajó és az 1000 m-en eredő Hernád forrásával ellentétben 1390 m-en fekszik, a Tiszáig 1299 m az esés.

34