Lászlóffy Woldemár: A Tisza (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982)
II. rész. A vízügyek múltja - 10. A Tisza-völgy ármentesítése
Az 1933 — 35 körüli aszályos évek alatt — akárcsak 70 évvel korábban — tele volt a sajtó a vízimémököket az Alföld kiszárításával vádoló írásokkal. Sokan már a társulatok feloszlatása mellett kardoskodtak. A vádakra a természet az 1940—41. évi rendkívül magas és tartós árvizekkel felelt. A Tisza-völgyi árvízvédelmi rendszer kitűnően vizsgázott, gátszakadás sehol sem volt. Az árvizet követően a Felső-Tiszán a Királyháza (ma Korolevo) és Tiszabecs közötti bal parti öblözetet ármentesítették, majd az ötvenes évek elején a Szovjetunió kiépítette a jobb parti nagyszőllős—tiszaújlaki (Vinogradov — Viloíc) öblözet töltéseit is, amivel a Tisza-völgy ármentesítésének kereken 200 éves időszaka lezárult. A rendkívüli időjárás mellett a bal parti tározótér csökkentésének is bizonyára része volt az 1947. decemberi felső-tiszai árvíz minden korábbit meghaladó magasságában. Az árvíz december 30-án éjszaka Tiszabecs7 felett, Tiszabökénynél (Bobovo) a bal parton, majd másnap a tiva- dari szűkületnél a jobb parton szakította el a gátat, és magyar területen előbb 8000, majd 21 200, és Kárpátalján 34 000 ha-t öntött el ([20] és [21], 14 — 15., ill. 106. o.). A helyreállítás és a szükségessé vált töltéserősítés költségei végképp meghaladták az érintett társulatok anyagi erejét. Ez újabb bizonysága volt annak, hogy a háború után amúgyis ismét pénzügyi válságba jutott társulatok nem képesek a mind nagyobb műszaki felkészültséget kívánó feladatuknak megfelelni. Nyilvánvaló lett az is, hogy a gazdasági fejlődés során értékében lényegesen megnőtt árterület zavartalan termelésének biztosítása országos érdek lévén, terhe nem hárítható a helyi lakosságra. A hazai vízügyi feladatok állami ellátásáról és a vízügyi igazgatás szervezetéről szóló 606011948. Korm. sz. rendelet ezért megszüntette a társulatokat, és az árvédelmi műveket az árvédelem minden feladatával együtt az állami szervekre bízta.6 Hasonló fejlődésen ment át a Tisza-völgyi ármentesítés ügye az érdekelt többi szocialista országban is. Új fejezet kezdődött tehát az árvizek elleni védekezésben, amellyel kötetünk harmadik része foglalkozik. 10.2. Az átvágások A rendkívül kanyargós alföldi folyók átvágásokkal való szabályozásának gondolata a XVIII. században, a hajózás útjának megrövidítése érdekében merült fel először, hiszen abban az időben a Tisza és a Maros az áruszállítás igen fontos útvonala volt. Fodor Ferenc vízrajzi térkép-katalógusa [22] a XVIII. század hetvenes- nyolcvanas éveiből származó számos tervet említ, amelyek a Borsa-toroktól Dombrádig terjedő Tisza-szakaszon, ill. a Maroson létesítendő átvágásokat tüntetnek fel (1052, 1055, 1060, 1071, 1077, 1642, 1648, 1652 szám). Azt, hogy a só-utak megjavításáról van szó, leginkább az 1642 számmal idézett mű címe, ill. a hozzáfűzött megjegyzés árulja el. A Marosnak Gyulafehérvártól (Maros- Portus) a torkolatáig terjedő szakaszát ábrázoló térkép ugyanis, címe szerint, H. Grober abbé, bánsági hajózási igazgató 1776. augusztus 5-e és október 23-a közti ellenőrző hajóútja. során készült, 1" = 6000° (1:43200) méretarányban, és az őt kísérő négy mérnök hitelesítette. 218
