Lászlóffy Woldemár: A Tisza (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982)
II. rész. A vízügyek múltja - 10. A Tisza-völgy ármentesítése
A 90-es évek ismétlődő árvizeinek hatására a mellékfolyókon is élénkebb tevékenység indult meg. Majd a vízi beruházásokról szóló 1908:XLIX. te. a hajózás fejlesztése érdekében a következő 20 év alatt végzendő munkálatokra biztosította a fedezetet, de valamennyi hajózható, ill. hajózhatóvá teendő folyónkra, köztük a Tiszára is gondolt, és a meder szabályozásával az árvíz- védelmet is szolgálta ([9], III. kötet, 136. o.). Az I. világháborút követő területi változások természetesen a Tisza-völgy ármentesítését is érintették. A 41 társulat közül 10-nek a területét osztották meg az új határok, közülük kettő meg éppenséggel három részre szakadt. Az árterület biztonsága érdekében a trianoni békeszerződés (1921: XXXIII. te.) 292. cikkelye kimondta: „Ha az új határok megvonása következtében valamely államban a vízviszonyok más állam területén végzett munkáktól függenek az érdekelt államok között mindegyikük érdekeit és szerzett jogait biztosító megállapodás létesítendő,” és a 293. cikkelyben intézkedett az érintett államok közös érdekeit szolgáló Dunai Állandó Vízügyi Műszaki Bizottság (Commission technique permanente du Régime des Eaux du Danube, röviden CRED) felállításáról [17]. A CRED megalakításáig a Szövetségközi Duna-bizottság (Commission Interalliée du Danube ) gondoskodott a közös ügyek viteléről, a határ menti vízügyek rendezésére pedig létrejött az állandó jellegű magyar—csehszlovák és román—magyar vízügyi bizottság. A magyar területen maradt Tisza-völgyi társulatok, amelyeknek igazgatása alá az ártérnek kereken 3/4 része tartozott, 1924-ben a Duna-völgyiekkel együtt Tisza—Duna völgyi Társulatba tömörültek, és voltaképpen ettől az időtől kezdték újra az I. világháború alatt, 1915-ben abbamaradt, és az inflációs időkben sem folytatható építő tevékenységüket. Ennek súlypontja ekkor már a belvízrendezésre tolódott át, amelyről külön fejezetben lesz szó. Az addig még nem ármentesített Tisza—Szamos közi öblözet töltéseinek megépítéséről, a belvízrendezéssel együtt, 1926 — 29. közt gondoskodott a területen 1914-ben megalakított társulat [18]. A húszas évek vízjárása aránylag csendes volt. A nyugodalmas időket csupán az 1925 decemberében a Körösökön lezajlott hóolvadásos árvíz szakította meg (10.7. kép), ami egyben élesen rávilágított a változott helyzet nehézségeire. A román uralom alá került viszonylag kis társulati területek érdekeltsége anyagilag túlságosan gyenge volt ahhoz, hogy az árvízvédelmi műveket megfelelően fejlessze. Ennek folyományaként gátszakadások következtek be, és a kitört vizek a mélyebben fekvő magyar területekre húzódva, ott is pusztítottak. A veszedelmes helyzet megismétlődött az 1932. évi nagy Tisza-völgyi árvíz alkalmával is, de végül is a CRED szellemében fogant magyar—román általános vízügyi egyezmény (1924) értelmében működő közös műszaki bizottság fáradozásai megnyugtató megoldáshoz vezettek [19]. Az 1932. évi árvíz a Tiszán az 1919. évivel csaknem azonos magasságot ért el, sőt Szegeden, a Maros hatására, felül is múlta azt. A védelmi rendszer fejlettségének volt köszönhető, hogy csupán egy, hamarosan el is zárt gátszakadás következett be, és mindössze 9000 ha került víz alá. Az akkor még nyílt délborsodi árteret azonban elárasztotta a Tisza, és körülzárta Négyes és Tisza- valk községet (10.8. kép). Az árvizet követően 1939-re ezt az öblözetet is be- töltésezte az 1935-ben alakult Délborsodi Ármentesítő Társulat ([7], 318. o.). 216
