Lászlóffy Woldemár: A Tisza (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982)
II. rész. A vízügyek múltja - 10. A Tisza-völgy ármentesítése
A hatvanas évek rendkívüli szárazsága — különösen az 1863. évi katasztrofális aszály — visszavetett mindent. Egyrészt pénzügyi nehézségekbe sodorta az érdekelteket, másrészt erkölcsileg ásta alá a társulatok működését, mert sokak szerint „a mocsarak megszüntetésével megszűnt az esőzés és még a harmattól is megfosztották a vidéket” ([11], VI. o.). A központi irányítás hiánya annyira nyugtalanította a társulati vezetőket, hogy ismételten sürgették a Tiszavölgyi Társulat újjáalakítását és kir. biztos kiküldését. Ez utóbbi kívánságuk 1866-ban teljesült, de a politikai helyzet akkorra már feleslegessé tette a kir.biztos tevékenységét, mert a kiegyezés után a Tisza-szabályozás ügye hazai gazdára talált: a Közmunka- és Közlekedésügyi minisztérium vízépítészeti szakosztályának hatáskörébe került ([6], 10. o.). Már az alkotmányos időkre esik, és talán az 1867. és 1868. évi árvizekre vezethető vissza az ármentesítő társulatok szervezetére vonatkozó első törvény (1871: XXXIX. te.), amely egy-egy öblözeten belül a többség akaratától teszi függővé a megalakulásukat, és teljes autonómiát biztosít részükre, de — erősen retrográd módon — csupán a vármegyék felügyeletére bízza őket (10. §, lásd [9], III. kötet, 4. o.). Az anarchia tehát teljes lesz: a védművek egymásra való tekintet nélkül fejlődnek. Néhány messze előrelátó férfiú 1876-, 1877- és 1878-ban is megszervezte a társulati elnökök nagygyűlését, aminek eredményeképpen, és különösen az 1876. évi nagy árvíz tanulságai alapján, 1878-ban újjáalakult a Tiszavölgyi Társulat. A további előrelépést ismét súlyos árvízcsapás, Szeged 1879. évi pusztulása váltotta ki (10.5. kép): az országgyűlés az 1879: XXXIV. te.-kel a társulatok terveinek végrehajtását a közmunka- és közlekedésügyi miniszter jóváhagyásához kötötte, akire a legfelső felügyelet kötelessége is hárult. A felháborodott 10.5. kép. Szeged pusztulása. 1879. március. (A VÍZDOK gyűjteményéből) 213
