Lászlóffy Woldemár: A Tisza (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982)

II. rész. A vízügyek múltja - 8. A Tisza-völgy a vízi munkálatok megkezdése előtt

V.

8.4. ábra. Hossz-szelvény az ún. tiszadobi átvágást kísérő Tisza bal part i védtöltés tervéhez 1846-ból. Részlet. A partvonalat 1 —2 m mély fokok sora szakítja meg

elsodró erejének. Az árvíz idején a mederből kilépő víz tehát hol erre, hol arra vág magának utat: fattyúágak, erek keletkeznek. Jól megfigyelhető ez a Maros és a Körösök esetében: az Alföld peremén számos ér szakad ki belőlük. A Szárazér és az Aranka a Maros egykori, jobb, ill. bal parti fattyúágai. Ma már csak a belvizek levezetésére szolgálnak, mert kitorkollásuk helyét a szabályozások során elzárták. A Sebes-Körös és a Berettyó fattyúágai a Sárrétekben vesztek el.

Ott, ahol valamilyen magas árvíz idején kitört a mederből a víz, fokot mélyített ki. Ezen keresztül azután rendszeresen elárasztotta a sík felszínen kialakított terepmélyedéseket a víz, és sok esetben állandó jellegű mocsarat alkotott. A tervezett tiszai védtöltések vonalán a múlt század derekán készült felvételek egyik részletét szemléltető 8.4. ábrán jól láthatók a tiszadobi -tisza- luci határban sorakozó bal parti fokok. A Körös-medence hatalmas teknőjét borító Nagy- és Kis-Sárrétet ilyen fokokon át táplálta a Tisza, a Berettyó, a Sebes- és a Fekete-Körös. Az Abádszalók melletti Mirhó-fok neve többször is szerepel a régi iratokban.

A kitört vizeket vezető számtalan ér és folyás nem volt állandó. A kiszélesedő, sekély helyeken elburjánzó sás és káka duzzasztó hatása is elegendő volt ahhoz, hogy a legközelebbi kiöntés alkalmával módosuljon a pályájuk, és így az erek valóságos szövevénye hálózta be a felszínt (8.5. ábra).

11

161