Lászlóffy Woldemár: A Tisza (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982)
I. rész. Természeti adottságok - 5. A felszíni vízkészlet és a vízjárás
960 (1970) 1000 -] 900 -j 800 -I 700 4 600 J 500 1 900 1 300 5 i “ 200 h-o-s 100 -j " "1-100 -I-200 -j-300 J NV KNV KÖV KKV LKV 639 160-198-250 (1996) Év 5.5. ábra. A havi és évi legnagyobb (NV), közepes (KÖV) és legkisebb (KV) vízállások a Tisza szegedi szelvényében (A VITUKI 1941 — 1970. évi adatai alapján. (KNV, ill. KKV a havi, ill. évi szélsőségek középértéke, |KV| a befagyott folyón észlelt kisvízállás) annál erőteljesebben. Élesen mutatja ezt a Zagyva példája. Szeptemberre már a vízgyűjtő legtöbb vízfolyásán minimumra száll le a hozam. A mediterrán éghajlati befolyást tükrözi a vízjárásban mutatkozó november-decemberi másodmaximum. Az 5.5. ábra a szegedi szelvényben észlelt vízállások alapján szemlélteti, hogy a valóságban milyen nagy mértékben térhet el az egyes évek vízjárása az átlagtól. 5.3. A vízjárás szélsőségei a) Az árvizek A vízfolyások életének legjobban szembetűnő vonása vízszintjük magasságának változása: az áradás és apadás örökös játéka. Közvetlen megfigyeléseink tárgya ezért nem a vízhozam, amelynek meghatározása bonyolult művelet, hanem a mindenkori vízállás. A Tisza vízállásának rendszeres észlelése Szegeden 1831-ig nyúlik vissza, és az egész vízrendszerre kiterjedő megfigyeléseknek is több mint százéves a múltja. Az 5.1. táblázat tanúsága szerint a tiszai vízrendszerben a tavaszi — március-áprilisi — árhullámok az uralkodók. A Felső-Tiszán, ahol a magashegységbeli hóolvadás egybeesik a tavaszi esőzésekkel, az április áll az első helyen. 104
