Lajkó István - Tasnádi Róbert: A tógazdasági haltenyésztés alapjai (Agroinform Kiadó, Budapest, 2001)

A két háború között folyamatosan bővült a halastóterület, így 1946-ban 11-12 ezer hektár működőképes halastó volt hazánkban. Az 1950-es években felgyorsult a halastavak létesítése. Eleinte zömmel az állami gazdaságok, később a termelőszövetkezetek területein jelentős állami támogatással készültek az új tavak. Az 1990. évben mintegy 24 ezer ha halastó volt nálunk. A ’90-es években tulajdonos- váltás volt a mezőgazdaság szinte minden területén. A privatizáció következményeként a nagy gazdaságok felaprózódtak, a halastavak 70%-a magánkézbe került, az állami kezelésben maradt tavak jelentős része természetvédelmi irányítás alatt áll (pl. Hortobágyi Halgazdaság). Ma mintegy 23 ezer ha területen gazdálkodnak a haltermelők.

A mai halastókultúra kiemelt feladata az egy évszázad alatt kivívott nemzetközi elismertség megőrzése, bebizonyítása annak, hogy a tógazdasági haltenyésztés a magántúlsúlyú rendszerben is életképes, megőrzi jelentős külföldi piacait, és értékesen egészíti ki a házi húsfogyasztás választékát. Ellensúlyozni képes a természetes vizek halzsákmányának csökkenését, és tevékenyen hozzájárul a Duna, a Tisza és a kisebb folyók és holtágaik, valamint a Balaton és a többi tavunk halállományának a fenntartásához. Ha ezek a célok teljesülnek, a magyar haltenyésztés értékes szere picije lesz az Európai Unió ha!gazdálkodásának. Az előzetes kilátások e tekintetben biztatóak.

Budapest, 2001. augusztus 15.

Tőig István

1