Lajkó István - Tasnádi Róbert: A tógazdasági haltenyésztés alapjai (Agroinform Kiadó, Budapest, 2001)

2. Műszaki alapismeretek

6. ábra: Csatornatípusok építésük szerint a) magas, h) mély, c) kombinált építésű csatorna

0,1 in-el magasabb legyen a tavak vízszintjénél. Keresztszelvényének nagyságát a tórendszer vízigénye és a terep lejtése határozza meg.

Lecsapoló csatorna: Az elfolyó vizet vezeti el a befogadó vízfolyásba. Építését tekintve mély építésű csatorna. Méretezésénél a táplálócsatornánál leírtakat kell figyelembe venni. Fontos követelmény, hogy a fenék szintje legalább 0,2 m-el mélyebb legyen, mint a lecsapoló műtárgy küszöbje, mert a tavak gravitációs úton csapolhatok le.

Szivárgócsatorna: A szélső töltéseken keresztül szivárgó víz elvezetéséről gondoskodik, mert ellenkező esetben a környező mezőgazdasági területek elmocsa- rosodnának. Építési módját tekintve mélyépítésű csatorna, mely az összegyűjtött vizet a lecsapoló csatornába vezeti.

Belcsatornák (belső lecsapoló csatorna): A belső lecsapolócsatornák a tó mélyebb részeiről a lecsapoló műtárgyhoz szállítják a vizet, így elősegítik a tökéletes lecsapolást és megkönnyítik a lehalászás folyamatát. Az árok fenékszélessége legalább 3 m, a mélysége a terep adottságaitól függ, de 0,2 m-nél sekélyebb nem lehet. Az esése lehetőleg 0,1 %-nál nagyobb legyen, hogy az összegyűjtött vizet minél gyorsabban, nagy sebességgel el tudja vezetni. A rézsű dőlése 1:3-1:8 legyen, tekintettel arra, hogy a belső lecsapolóárok az év nagy részében víz alatt van és me- redekebb rézsűdőlés esetében a partoldal könnyen bedőlhet, bemosódhat.