Lajkó István - Tasnádi Róbert: A tógazdasági haltenyésztés alapjai (Agroinform Kiadó, Budapest, 2001)
1. Halastó-művelési alapismeretek
végül a csúcson lévő „csúcsragadozók” darabszáma és összes tömege a legkevesebb. Ezt a számszerű törvényszerűséget táplálkozási piramis formájában ábrázolják, melynek folyamatos szűkülése jól jelképezi, hogy minél magasabb a szint, annál kevesebb az ott lévő anyag és megkötött energia mennyisége (lásd a 27. ábrát). Átlagosan azt mondhatjuk, hogy szintenként az anyag és energia veszteség mintegy 90%, tehát pl. a 1,-ben lévő anyagmennyiségnek csupán a 10%-a jelenik meg a X2 szintben Minden táplálkozási szint egyedei az alattuk lévő szintből nyerik a tápanyag-és energiaszükségletüket. Érdekes törvényszerűség az is, hogy a piramis csúcsa felé az egyedek testnagysága növekszik, a létszámuk pedig csökken. 1.1.7.7 Táplálékháló Az élőlényeknek azt a sorát, amelyeken a növényi szervesanyag és az abban tárolódó energia végighalad táplálékláncnak nevezzük. Ilyen egyszerű táplálkozási láncra igen sok példát lehet felsorolni: > alga —> vízibolha —» ponty —> harcsa, > hínár —> rovarlárva —» ponty —> süllő —» vidra, > szerves üledék —> tubifex —» ponty —» harcsa. A tápláléklánc hosszúsága sohasem meghatározott. Az mindig attól függ, hogy az adott életközösségnek hány tagja van, és azok táplálkozás vonatkozásában hogyan kapcsolódnak egymáshoz. Az állatok között sok olyan faj akad, amelyek egyedei mindenevők és így bármelyik táplálékszintre besorolhatók. Például a ragadozó vízi rovarok lárvái nemcsak hallárvával és fiatal ivadékkal táplálkoznak, hanem a saját fajtestvéreiket vagy a vízipókot is elfogyasztják. Az idősebb, nagyobb méretű ponty viszont elfogyasztja a ragadozó életmódot folytató rovarokat és lárváikat. Ezért, de főleg a mindenevők sokfajta táplálékféleség fogyasztása miatt, sokkal helyesebb a táplálkozási lánc helyett táplálkozási hálóról beszélni, mert ez az utóbbi kifejezés sokkal jobban érzékelteti a vizekben meglévő igen bonyolult táplálkozási összefüggéseket. Ebbe a kusza szövevénybe kapcsolódnak még be a kórokozók és paraziták, és külön csoportot alkotnak az elhalt szerves anyaggal táplálkozó állatok, melyeket visszatermelő (rekupcráló) szervezeteknek nevezünk. A rekuperáló szervezetek jelentősége abban nyilvánul meg, hogy a szerves hulladékokból ismét élő biomasszát hoznak létre, ezáltal a teljes lebomlási folyamat magas szintű energiavesztesége elmarad és a vizek öntisztulását is elősegítik. A szerves hulladék (ürülék, tetemek stb.) többi része pedig az elbontó (de kom- ponáló) szervezetek táplálékává válik. Amit a mikroorganizmusok a lebontási tevékenységük során ismét olyan szervetlen anyaggá bontanak, melyek a növények részére felvehető táplálékul szolgálnak, így az anyag újból bekapcsolódhat az 36