Lajkó István - Tasnádi Róbert: A tógazdasági haltenyésztés alapjai (Agroinform Kiadó, Budapest, 2001)
1. Halastó-művelési alapismeretek
Úszólevelű növények öve: Ebben az övben a vízmélység legalább 1 m.Olyan növényeket élnek itt, melyek a talajban gyökereznek, lágyszárúak, a leveleik nem emelkednek a vízfelszín fölé, hanem a felszínen úsznak. A fehér tündérrózsa és a sárga tavirózsa (vízitök) még a kétméteres vízmélységet is elviseli. A levelei kerekdedek és szívszerűen bemetszettek. Tömeges elszaporodásuk esetén a levelek teljesen leárnyékolják a vizet, így az algák életfeltételeit rontják. Ezen kívül tógazdaságainkban gyakori és tömegesen elszaporodó fajok a békatutaj, a békaszőlő különböző fajai, a vízi boglárka és a vidrakeserűfű. A súlyom inkább holtágakban gyakori, rombusz alakú fogazott szélű levelei elterülnek a víz felszínén, az alámerülő levelei sallangosak. Alámerülő gyökerező növények öve: Még nagyobb mélységben olyan növények élnek, melyek a talajon gyökereznek, de a vízfelszín fölé csak a virágjuk emelkedik. Olyan tömegben képesek elszaporodni, hogy a vízi közlekedést szinte lehetetlenné teszik, tehát a vizet teljes mértékben leárnyékolják. A leggyakrabban előforduló fajai a füzéres süllőhínár, a bodros és hínáros békaszőlő és az átokhínár. Víz alatti gyepszőnyeg: A nagyobb mélységben élő növények gyepszerűen borítják az aljzatot. Itt főleg csillárkamoszatok és forrásmohák élnek meg. Lebegő hínárnövények öve: Az ide tartozó növények elsősorban a tó széltől védett részein szaporodnak el. Gyökereikkel nem kapaszkodnak a talajba, hanem vagy a felszínen vagy a felszín alámerülve jellegzetesen lebegnek. A víz felszínén élő fajok leggyakoribb képviselői a púpos és keresztes békalencse. Ezek kisméretű növények, a szélcsendes és áramlásmentes helyeken gyakran alkotnak egymással összefüggő telepeket. A páfrányok közül pedig gyakori faj a rucaöröm. A vízközt lebegő hínárnövények közül a sima és az érdes tócsagaz, valamint a közönséges rence a legismertebbek. 1.1.5.2 Állatok Egysejtűek Egysejtűek, melyeknek a helyváltoztatási szervecskéi lehetnek ostorok vagy állábak. Egy vagy több sejtmagjuk lehet, de az utóbbi esetben a magvak lényegében azonos alakúak. Főleg a halakon és egyéb gerinces állatokon élősködnek, de egy részük közvetlenül vagy közvetve a halak táplálékául szolgál. Ebbe a csoportba tartozik pl. a darakór és a fátyolbetegség kórokozója, valamint a közismert papucsállatka is. Szivacsok Igazi szöveteik még nincsenek, de testükben többalakú és működésű sejt van, ezzel legfeljebb csak sejt társulásokat alkotnak (álszövet). Többségük azonban a tengerben él és nagyméretű telepeket alkothatnak. A szivacstelep szerkezete lika- csos, ahol a víz állandó áramlását a galléros ostorsejtek biztosítják. Az áramló víz21
