Lajkó István - Tasnádi Róbert: A tógazdasági haltenyésztés alapjai (Agroinform Kiadó, Budapest, 2001)
6. A tógazdasági termelés alapműveletei
két- és háromnyarasok jó esetben 10-12%-ot gyarapodnak, de ez is jelentős. Kár lenne erről lemondani. Helytelen lenne csupán a testgyarapodás fogalmi körében értelmezni a szeptemberi takarmányozást, mert ekkor már a teleltetésre is gondolnunk kell, főként annak sikeres megoldására. A hagyományos tógazdasági technológiákban szeptembertől a legjobb pontytakarmány a kukorica. Nagy energiatartalmú, zsírosodást fokozó takarmány. Telítetlen zsírjai kedvező élettani hatást fejtenek ki. A kukoricából lágy állagú testzsír keletkezik, amit a téli hideg vízben könnyebben mobilizál a szervezet. A kukorica ka- rotin-tartalma is fontos; kedvez az A-vitamin feltöltődéséhez. Közismert az A-vi- tamin hámvédő szerepe. Az őszi lehalászás során - legyenek azok a legkíméletesebbek -, sajnos előfordul, hogy a halaink megsérülnek. Az A-vitamin segíti a bőr regenerálódását, a mielőbbi gyógyulást. Tapasztalati alapon ajánljuk, hogy a napi takarmányadag legalább 10%-a kukorica legyen. Fenti szempontokat összefoglalva, látnunk kell, hogy ősszel a halaink szervezeti működése fokozatosan áll át a hideg időszakra. Látszólag azonos a folyamat, de ellentétes irányú a tavasz „felhangolódással”. Nemcsak mennyiségi, hanem minőségi is a különbség, hiszen nem mindegy az, hogy a szervezet tápanyagkészletei feltöltöttek-e, vagy hiányosak, kimerültek; nem mindegy, hogy a tél előtt vagy a tél után vagyunk. A takarmányozási év sikere — jóllehet részfeladat - a teljes haltenyésztési munkák körében bontakozik ki. A takarmányozás csak akkor lehet hatékony, a haltenyésztést gazdaságossá, nyereségessé tevő módszer, ha összhangban van a tógazdasági munkák sok-sok feladatával, a tömegtermelés szabályaival. 6.5 A próbahalászat és termésbecslés A haltenyésztők ugyanolyan gondos elbánást kívánnak adni a halaiknak, mint amilyet a meleg vérű állatok megkapnak a gazdáiktól, mert jól tudott: „a gazda szeme hizlalja a jószágot!” A haltenyésztő azonban nehezebb helyzetben van, mint „szárazföldi” társai, mert az ő gondozottjai, a halak a víz felszíne alatt élnek, és itt nehezebb az életüket nyomon kísérni. Ennek a hátránynak a kiküszöbölésére alkalmazzuk a próbahalászatot. A próbahalászat olyan eljárás, amivel a termelési idényben, előre meghatározott ütemterv szerint mintavételezzük, mennyiségében felmérjük, és egyben minősítjük is a halállományt. A próbahalászati módszer szorosan kötődik a halkorosztályhoz, ezért hagyományosan és általánosságban csak az 12 dkg-nál nagyobb halak évközi szemlézését soroljuk ebbe a fogalmi körbe, mert ezek már dobóhálóval megfoghatók. A szakma nem sorolja a próbahalászatok körébe azokat az eljárásokat, amelyek pl. az ikra kelését, a zsengeivadék fejlődését kísérik figyelemmel, és nem tartozik ide a szúrópróbaszerűen elvégzett, ún. eseti halfogás sem.
