Kriska György: Édesvízi gerinctelen állatok. Határozó (Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt., Budapest, 2008)
Puhatestűek – Mollusca
PUHATESTŰEK - MOLLUSCA Jövevény hólyagcsiga Physella acuta A borostyánkőcsigák (Succineidae) (79/19.) borostyánszínü fényes házukról kapták nevüket. A szárazföldi tüdőscsigák közé tartoznak, de a vízparti növényzeten és gyakran a gyökerező hínár szárazra emelkedő részein is megjelennek. A borostyánkőcsigák moszatokkal, elhalt és élő növényi részekkel táplálkoznak. Ok maguk gyakran válnak táplálékává a békáknak és a vízpart közelében élő énekesmadaraknak. A csigák néhány százaléka egy élősködő laposféreg, a Leucochloridium macrostomum köztigazdája. Az énekesmadarak belében élősködő féreg petéi a madár ürülékével jutnak a külvilágba. A petéket a borostyánkőcsigák táplálkozásukkor fogyasztják el. Ezekből féreglárvákat tartalmazó csíratömlő fejlődik, amely behatol a csiga tapogatójába, ahol élénk színeivel és lüktető mozgásával igyekszik felhívni magára az énekesmadarak figyelmét, amelyek a tapogatót lecsippentve fertőződnek meg. A kagylók váza két egyforma méretű és alakú héjból álló meszes képződmény, amelyet a hátoldalon rugalmas sarokpánt kapcsol össze. A sarokpánt közelében a két héjon rendszerint fogakat és bemélyedéseket figyelhetünk meg, amelyek összekapcsolódásukat segítik. A kagyló élete során a téli időszak kivételével folyamatosan építi héját, ezért a váz felszínén koncentrikus növekedési vonalak alakulnak ki. A kagylók testfelépítése jelentősen különbözik a csigákétól. Fejük és szemeik nincsenek. A kagylóhéj belső terét terjedelmes kopoltyúik töltik ki, míg a többi szerveik kisebb méretűek. Hátulsó testfelükön találhatók a víz bevezetésére és kivezetésére szolgáló nyílások, amelyek körül a köpeny két lebenyének összenövésével csövek, szifók képződhetnek. A kagylótestbe áramló vízből a kopoltyúk felveszik az oxigént, miközben a felszínüket borító nyálkába beleragadnak a táplálékszemcsék. A nyálkába csomagolt táplálék az emésztőrendszerbe jut, míg a használhatatlan anyagok a kivezetőnyíláson át a vízbe kerülnek. A vándorkagyló (Dreissenapolymorpha) (81/21., 93/37.) legfeljebb 4 cm hosszú, ék alakú kagyló. Olajzöld vagy sárgásszínű héját sötét zegzugos vonalak díszítik. A vándorkagyló az 1800-as évek elején kezdte meg hódító útját Európában, amelynek eredményeként a Fekete-tengertől ma már minden nagyobb folyó- és állóvízbe eljutott a kontinensen. A vándorkagyló petéiből mikroszkopikus méretű csillós lárvák kelnek ki, amelyek egy ideig a planktonban úsznak szabadon. 78
