Kriska György: Édesvízi gerinctelen állatok. Határozó (Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt., Budapest, 2008)
Puhatestűek – Mollusca
PUHATESTŰEK - MOUUUSCA Forráscsiga Bitliynella austriaca Patakcsiga Sadleriana pannonica Kavicscsiga Lithoglyphm natieoides A fiatal példányok héját rövid, sörteszerű kiemelkedések borítják, amelyek lekopnak az idősebb állatok héjáról. A fiallócsigák héjjal rendelkező, a szülőhöz hasonló utódokat hoznak világra. A közönséges fiallócsiga (Viviparus contectus) (73/9-10., 85/28.) fényes héján erőteljesen bemélyedő varratok és széles köldökrés figyelhető meg. A hegyes fiallócsiga (Viviparus acerosus) köldökrése alig észrevehető, kevésbé bemélyedő varratai és tompa fényű háza van. A fiallócsigák folyókban és holtágakban gyakoriak, ahol leggyakrabban a vízben álló horgászstégek lábain találhatunk rájuk. A Hydrobiidae családba többnyire néhány milliméteres, héjfe- dős csigák tartoznak. A család közismert faja a kristálytiszta vizű hegyi patakok és források lakója, az 1-2 mm-es forráscsiga (Bithynella austriaca). Az élő és elhalt növényi részekkel táplálkozó csiga háza tojás- dad-hengeres, a csúcsa ferdén lapított. Az alga- vagy baktériumbevonattól zöldes, vagy feketés ház 4-5 kanyarulata kidomborodó. Méretei változóak, de esetükben a leggyakoribb a 1,5-3 mm-es házmagasság. A forráscsigákhoz hasonló méretű a barlangi vizekben és barlangokból kifolyó forrásokban élő magyar vakcsiga (Bythiospeum hungaricum), amely a Mecsek hegység védett bennszülött faja. Az 1,7-2,5 mm magas ház kúpos, a csúcsa tompa. Az áttetsző, színtelen héj 5-6 kanyarulatból áll. Az új-zélandi származású, eredetileg brakkvízi Potamo- pyrgus antipodarum az 1900-as évektől kezdődően kezdte meghódítani Európa édesvizeit, a folyókat és a patakokat. A vízszennyezést és az időszakos kiszáradást is jól tűrő csiga szűznemzéssel szaporodik, hím példányai nálunk nem ismeretesek. A 4-5 mm-es ház tornyos, hegyes csúcsú. Héjfedőjükön spirális rajzolat figyelhető meg. A patakcsiga (Sadlerianapannonica) (89/33.) az Északi-Kárpátok endemikus faja. Hazánkban, a Bükk hegységben, az Agg- teleki-karszton fordul elő. A patakcsiga 1982 óta védett faj hazánkban. A csigaház utolsó kanyarulata kiöblösödött, ami a forráscsigával ellentétben nem hengeres, hanem inkább tojásdad megjelenést eredményez. Az üvegszerűen áttetsző házat idegen eredetű fekete vagy zöld bevonat borítja. A 2-4 mm magas ház csúcsa az esetek többségében lemaródott. A 7-13 mm-es kavicscsiga (Lithoglyphus natieoides) a nagyobb folyókban él. A Tiszában elterjedt faj egyedei a gyorsan felmelegedő, sekély vízparti részeken legelészik az aljzat mo- szatbevonatát. A kavicscsigák petéiket gyakran egymás házára rakják le, ami különleges külsőt kölcsönöz az állatoknak. A gömbölyded ház utolsó kanyarulata erőteljesen kitágult. A héj fedő hártyás, rajta excentrikus helyzetű magból kiinduló rajzolat figyelhető meg. 72
