Kriska György: Édesvízi gerinctelen állatok. Határozó (Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt., Budapest, 2008)
Csillóshasúak – Gastrotricha, medveállatkák – Tardigrada
CSILLÓSHASÚAK - GASTROTRICHA, MEDVEÁLLATKÁK - TARDIGRADA Csillóshasú Gastrotricha A csillóshasúak (Gastrotricha) (41/1-2.) mikroszkopikus, legfeljebb 600 pm-es élőlények. A megnyúlt, féregszerü állatok teste kétoldali szimmetriájú. Nevüket a hasoldalukat borító, hosszanti sávokban és harántsorokban elhelyezkedő csilióknak köszönhetik. Ezek segítségével a hajlékony testű állatok gyorsan változtatják helyüket a korhadó anyagokban gazdag iszapfelszínen és a vízinövények sűrűjében, ahol moszatsejtekkel, baktériumokkal táplálkoznak. A fej lebenyei között csillópamatokat találunk, amelyek a tapintásban és a helyváltoztatásban fontos bajuszszálakból állnak. Nyakuk különböző hosszúságú lehet, a felszínén páros érzékelő- serték vannak. A törzs lapított, a hátoldalán felpúposodó testrész, amely többnyire villa alakú lábujjakban végződik. Ezeken gyakran ragasztómirigyek találhatók, amelyek táplálkozáskor rögzítik az aljzathoz az állatot. A csillóshasúak vékony kültakaróját tetőcserépszerűen borítják a kutikula szabályos alakú képződményei, a pikkelyek, amelyekről hosszabb-rövidebb pikkelytüske ered. Ezeken kívül egyszerű tüskék is megjelenhetnek itt, amelyeket az állat mozgatni is tud. A csillóshasúaknak csak nőstényeik ismeretesek, ovális alakú petéiket szűznemzéssel hozzák létre. Az európai fajok több mint fele a Chaetonotus nembe tartozik. Ezek pikkelyeiről hosszabb-rövidebb pikkelytüskék erednek. A Lepidodermella fajok pikkelyein sem taraj ócska, sem tüske nincs. Az Ichthyidium fajok teste teljesen csupasz, pikkely nélküli. A medveállatkák (Tardigrada) (41/3.) apró termetű, legfeljebb 1,2 mm-es élőlények. Tömzsi testük négy pár ízeletlen, karmokban végződő lábat hordoz, amelyek közül az utolsó pár hátrafelé irányul. Feji részük elkülönítését az itt található szájnyílás és a két szemfolt segíti. A medveállatkákat kívülről rugalmas, átlátszó kutikula borítja. Egyes fajoknál (Echiniscus) a kültakaró háti része kemény páncéllá alakul. A medveállatkák feji részén jól felismerhető az ovális alakú, izmos falú garat, amelynek elülső részéhez egy ki- ölthető, szívócsőből és két mésztüből álló táplálékszerző készülék kapcsolódik. A medveállatka a tűk segítségével döfi át az algák és más növények sejtfalát, majd kiszívja ezek tartalmát. A hím példányok igen ritkák, szaporodásuk túlnyomórészt szűznemzéssel valósul meg. Finoman cizellált petéiket általában levedlett kültakarójukba rejtik. A medveállatkák élőhelyük kiszáradásával nyugvó állapotba jutnak, amelyből egy-két óra múlva kerülnek újra aktív állapotba, ha víz éri őket. 40
