Kriska György: Édesvízi gerinctelen állatok. Határozó (Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt., Budapest, 2008)

Szitakötők – Odonata

SZITAKÖTŐK - O DON AT A

Karcsú acsa lárvája Aeschnidae

Színesszárnyú szitakötő lárvája Calopterygidae

A vízpartok gyors röptű levegőakrobatái a szitakötők. A ragadozó állatok táplálkozását névadó száj szerveik (Odonata - fogazottak), kemény rágok és sűrűn fogazott állkapcsok segítik.

A szitakötők rendjén belül az egyenlőszámyú (Zygoptera) és az egyenlőtlenszámyú (Anisoptera) szitakötők alrendjeit különböztetjük meg.

A két alrendbe sorolt kifejlett állatok és lárváik is jelentősen különböznek egymástól. Az egyenlőtlenszárnyúak nagyméretű, akár a 8 cm-es testhosszúságot is elérő, díszes mintázatú rovarok.

Feji részük hatalmas összetett szemeket hordoz (177/1.), amelyekkel kiválóan látnak.

Három torszelvényük ferdén helyezkedik el, ezért a zsákmány megragadásában fontos tüskés ízelt lábak előretolódtak a fej közelébe.

Rovarzsákmányukat repülés közben ragadják meg, és gyakran már a levegőben elfogyasztják. Két pár vízszintesen kiterülő, üvegszerüen áttetsző szárnyuk közül a hátulsó pár szélesebb.

A tömzsi lárvák teste hengeres vagy enyhén lapított. Nagy összetett szemeik vannak. A fej alsó részén találjuk jellegzetes fogószervüket, az alsó ajakból kialakuló álarcot.

Az egyenlőtlenszárnyú szitakötő lárváinak testvégén 5 tüskéből álló zárószerkezet, az anális piramis alakult ki. Ennek nyílásán át szívja be a lárva légzőszervébe, a végbélkopol- tyúba a vizet.

A végbélből erőteljesen kipréselt víz segítségével a lárvák gyorsan úsznak.

Az egyenlőszárnyú szitakötők karcsú testű, kevésbé jól repülő rovarok. Nagyméretű összetett szemeik súlyzó alakú fejük kétoldalún helyezkednek el. Nyugalmi helyzetben szárnyaikat összecsapják testük felett (179/3.).

A karcsú, hosszú potrohú lárvák testvégén három levél alakú tracheakopoltyú van. Ezek nemcsak a vízben oldott oxigén felvételében fontosak, hanem a lárvák kígyózó úszása során - a halak farokúszójához hasonlóan - fontos felületnagyobbító szervek (179/5.).

Az egyenlőszárnyúak alrendjébe sorolt családok elkülönítésében a fogóálarc és a tracheakopoltyúk külalakja a meghatározó.

A szitakötők posztembrionális fejlődése az átváltozás. A lárva öt vedlés után jut el az utolsó lárva, a nimfa állapotába.

Ez a lárvaalak az imágó kibújásának nyitányaként elhagyja a vizet, és a vízparton vagy a vízparti növényzeten megkapaszkodva vedlik imágóvá (177/2.). A lárvabőr a tor háti részén reped meg.

176