Kozák Miklós - Sabathiel József: Vízépítési hibák (Tankönyvkiadó, Budapest, 1978)

5. A dunaújvárosi kikötő partfalának megcsúszása

5. A DUNAÚJVÁROSI KIKÖTŐ PARTFALÁNAK MEGCSÚSZÁSA 5.1 A kikötő általános elrendezése és partfalai A kikötő a Duna 1579 fkm szelvényében a Szalki-szigeten épült, a ter­mészet által adott szükbejáratu öbölnek (holtágnak) kikötőmedenceként való felhasználásával. Az öböl a sziget és a folyó jobb partja között helyezkedik el. Az öböl bejárata vizfolyásirány szerint alulról van. Ezt az öblöt téli kikötőként eddig is használták. A téli kikötő bejáratát, a navigációs szem­pontból előnyös elrendezése miatt az uj kikötő bejáratául is elfogadták. A kikötő üzemi kikötőnek' készült a Vasmű kizárólagos használatára, ill. kész és félkész tömegáru forgalom lebonyolitására. A kikötő előirányzott ki- és berakási forgalma évente kereken 1,5 millió t. A kikötő általános tervei a fenti 1,5 millió t évi forgalomra készül­tek el, figyelembe véve a kikötő távlati fejlesztési lehetőségeit is. A kikötő főbb méreteinek, valamint a szállítóberendezések kapacitá­sának és darabszámának meghatározásánál évi 270 rakodási Uzemnapot, napi 16 óra rakodási üzemidőt és a KPM határozata értelmében 1000 tonnás dunai uszályt vettek figyelembe a tervezők. Az elrendezési terv 559,4 m hosszú függőleges rakpartot irányzott elő 6 hajóállomással, kettőt darabáru berakására, hármat tömegáru kira­kására, egyet pedig a kohósalak berakására. (5-1. ábra). A kikötő berendezések elhelyezésére a függőlagas partfal mögötti fel- töltött területet használták fel. A feltöltés szélessége 90 m, vastagsága 4-14 m. Az elrendezési terv a portáldaruk számára a függőleges partfal fe­lett 10,5 m nyomtávolsággal 430 m hosszban darupályát irányzott elő. A vasúti szállításra 2 párhuzamos vágányt terveztek, amelyek a portál da­rupályák között húzódnak végig. A kikötő legészakibb végén, a közút és a darupálya között a darab­áruraktárt, tőle délre a 140 m hosszú nyílt darabáru rakodót, majd a 254 m hosszú, 15 m széles érctálcát helyeztek el. A kikötő függőleges partfala a -4,82 és +557,67 szelvények között, 562,49 m hosszban épült meg, süllyesztett szekrényszerkezettel. Össze­sen 51 db 10 m hosszú és 2 db 22,69 m hosszú falrészből áll. A kikötőme­dence fenékszintje 88,20 mA. f., a partfal teteje 99, 50 mA. f., tehát a fal szabad magassága 11,30 m. A fal alapsikja 2,5 m mélyen van a medence fenékszintje alatt, s igy a fal teljes magassága 13,80 m. A fal alsó része vasbeton szekrényből áll, amelyekre a felső rész vasbeton falként épül rá. Egy-egy szekrény 10,0x10,0 méter alapterületű, 10,10 m magas, mely két

Next

/
Oldalképek
Tartalom