Kozák Miklós - Hamvas Ferenc - Sárosi Lajos - Szalay Miklós: Vízépítési szerkezetek (Tankönyvkiadó, Budapest, 1978)

1. Bevezetés

BEVEZETŐ A VÍZÉPÍTÉSI SZERKEZETEK c. tantárgyat az Építőmérnöki Kar vizépitő- szakos hallgatói a 9. félévben hallgatják 3+3 óra terjedelemben. A tárgy célja, hogy a vízépítésben használt általános szerkezeti elemeket, megoldásokat egy­séges, összefüggő szemléletben tárgyalja, függetlenül attól, hogy az hol kerül alkalmazásra. Olyan uj tárgy ez, mint a gépészek számára a gépelemek, vagy az építészek számára az épületszerkezetek. A jegyzet 13 fejezetből áll. A jegyzet Írása közben kiderült, hogy a temati­kához kb. 16-18 fejezetre volna szükség, de ez nem fért be a jelenlegi 18 iv ter­jedelembe. A terjedelem csökkentése céljából a tematikát leszűkítettük a feje­zetek számának és egyes fejezetek tartalmának csökkentése révén. Tekintettel a tantárgy fontosságára, várhatóan rövidesen sor kerül e tananyag óraszámainak növelésére és a tárgy tematikájának jelentős bővítésére. Fel kell hívni a hallgatóság figyelmét, hogy a Vízépítési szerkezetek az államvizsga tárgyak egyike, ezért jelentősége igen fontos. A tananyag tudásán azt értjük, hogy a hallgató érti az egyes szerkezeti megoldások lényegét, helyét, alkalmazhatóságát az egyes esetekre, meg tudja indokolni, hogy egy adott esetre miért éppen a kiválasztott szerkezet, ill. megoldás a legalkalmasabb, fel tudja sorolni az egyes megoldások előnyeit és hátrányait és végül rajzban tudja fel­vázolni az adott szerkezetet a legfontosabb részletekkel és léptékhelyes arányok­kal. Szerzők hálás köszönetüket fejezik ki a jegyzet kiváló lektorának, Dr. Ker- tai Ede c. egyetemi tanárnak, aki számos tanáccsal segítette az anyag összeállí­tását. Ugyancsak köszönetünket fejezzük ki Hampel Károlynénak és Zavadzky Jefaőnének a lelkiismeretes gépelésért, továbbá Krauter Andrásnénak és Monori Józsefnénak a gondos és szép rajzokért. Budapest, 1977. nyarán SZERZŐK 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom