Kovács György: Talajvízkérdések a mezőgazdasági vízgazdálkodásban (Tankönyvkiadó, Budapest, 1972)
1. rész. Általános alapismeretek - 1.3 A kolloid méretű szemcsék hatása a halmaz szivárgási jellemzőire
Minthogy a szemcse és a viz kölcsönhatását — elfogadva a tapadőerő változatlan voltát — az aktiv felület nagysága szabja meg, igy ennek minden változása közvetve kihat a leköthető víztartalomra, a szivárgási tényezőre és minden más hidraulikai jellemzőre is. Ha azonban a halmaz diszperzi- tásának meghatározása során ennek mértékét a szemcsék tényleges morfológiai állapotának megfelelően tudjuk figyelembe venni, a szemeloszlás már jellemzi ezeket a közvetett hatásokat, nem kell tehát külön vizsgálnunk az ásványtani és a kémiai jellegét. Feladatunk tehát annak vizsgálata, hogyan határozhatjuk meg lehetőleg egyszerű eszközökkel a halmaz hatékony szemátmérőjét döntően befolyásoló finom szemcsék sulyszázalékát, úgy hogy ez az érték valóban az aktiv felülettel rendelkező és ne az aggregátumokban szorosan kötődő agyagásványok mennyiségét mérje, és igy a szivárgási vizsgálatokban közvetlenül felhasználható legyen. A szemeloszlási görbe meghatározásának szokásos módszerei nem adják meg számunkra a keresett értéket. A 0, 1 mm-nél kisebb szemcsék tartományában alkalmazott Ulepitési eljárás ugyanis nemcsak a szorosan kötött aggregátumokban halmozódott kolloidméretü szemcséket zár ja ki a kisszemcsék tartományából, hanem azokat is, amelyek a hidrometrálő hengerben pehellyé tapadnak. A peptizálődást gátló különböző kémiai előkésztések közül sem lehet egyértelműen megfelelő kezelési módot javasolni, hiszen ugyanaz az eljárás az egyik halmaz szemcséit diszpergálja, a másik esetben esetleg erősebb koagulációt okoz. A különböző ásványtani eljárások (elektron mikroszkóp, röntgen vagy DTA analizis alkalmazása; során előbb külön választjuk a durva szemcséket, majd a visszamaradt iszap méretnél finomabb szemcséjű halmazból meghatározzuk az agyagtartalmát (jelölése S~ , ami definiciószerüen a 2p.-nál ~zr kisebb szemcsék sulyszázaléka). Ezek a módszerek sem oldják meg azonban a felvetett problémát, nem csak azért, mert költséges, bonyolult műszerezettségük miatt nem alakithatjuk át terepmődszerekké, vagy laboratóriumi rutinvizsgálatokká azokat, hanem azért sem, mert nem adnak tájékoztatást számunkra a szemcsék kötődéséről. Az agyagtartalom közelitő meghatározásához már korábban is igyekeztek a minta plaszticitását felhasználni. Vitathatatlan ugyanis, hogy a talaj plasztikus viselkedése kapcsolatban van az agyagtartalommal. A két plaszticitás-jellemző (a plasztikus határ w és a folyási határ Wp) könnyen meghatározható, a mérési módszer világszerte ismert, alkalmazott, sőt szabványositott. így ha összefiiggést találunk ezek az adatok és az agyag- tartalom között, minden többlet-vizsgálat nélkül közelitő tájékoztatást kapunk az agyagásványok mennyiségéről, esetleg minőségéről is, hiszen a plaszticitás-adatokat csaknem minden mintából mérjük. Az irodalomban viszonylag nagy számban találunk mérési adatokat, amelyek megadják ugyanannak a mintának agyagtartalmát és plaszticitás- adatait. A vizsgálathoz 10 kutató adatát gyűjtöttük össze, amelyből közel 100 volt ásványtani vizsgálattal és több mint 400 hidrometrálással megha- 55 -
