Koroknai Ákos - Schlégel Oszkár: A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű és elődvállalatainak vízgazdálkodása 1808-1918. (Vízügyi Történeti Füzetek 11. Budapest, 1978)

elkészítésére van hivatva, amennyiben más munkálatokkal is megbízatnának, azt csakis tulajdonképpeni munkafeladatuk hátrányára teljesíthetnék." Az ipari vízhasználatokkal való foglalkozás így rendszerint csak valami szabálytalanság kapcsán kezdődött meg. A Földművelésügyi Minisztérium az ipar ügyében pedig nem volt illetékes. Az RMST a Sajó-menti kis gyártelepeken a vízienergia korszerű kihasználására törekedett: Francis-turbinákat alkalmazott, amelyekkel érc- és mésztörőket működtetett. A turbinákat a Ganz gyár készítette. A betléri ikerturbina (1913) 4,2 m üzemi eséssel, 3250 l/s vízmennyiség felhasználásával és 140 LE teljesítménnyel működött. A vígtelkei kohótelepen felállított vízszintes tengelyű hármas turbina 4,5 m esést és 2,21 l/s vizet hasznosított, teljesítménye 100 LE volt. Az oláhpataki spírálturbina adatai: 20,80 m esés, 835 l/s vízhozam, 160 LE. (Az itteni Károly-huta korábbi felülcsapós vízikereke mindössze 31 LE-t tudott kifejteni.) Az Alsósajón felállított Francis-turbina pedig 5,5 m üzemi esés mellett, 2000 l/s víz felhasználásával 110 LE-t teljesített. Ugyanitt korábban az Etelka kohó üzeméhez elegendő volt 500 l/s vízmennyiség is. A turbinák felszerelése előtt a vállalat vízhozamméréseket végzett és felülbírálta a Ganz Villamossági Rt. számításait, üzemgazdaságossági számításokra is sor került. A betléri turbina felállítása előtt pl. kiszámították a vízügyi beruházás hasznosságát. Kimutatták, hogy a beruházás 91 ezer K-ra rúgó 'költsége 4,5 év alatt térül meg. Megállapították azt is, hogy ha az energiát gőzerőművel termelnék, az kb. évi 20 ezer K-ba kerülne. Az RMST a volt Andrássy-féle telepeken ércmosással is foglalkozott. Ércmosó Oláhpatakon és Alsósajón működött. A vállalat a szennyezett vizeket ülepítette és szűrte. De a szennyvizek mechanikai tisztítása nem volt eléggé hatékony az iszapfogók kis mérete miatt, amiért átalakításukra kötelezték az RMST-t. Ezekkel a vállalat 1913 tavaszára készült el. Az RMST, mint vertikális üzemi szervezetű nagyipari vállalat, maga termelte a nyersvas gyártásához szükséges alap- és segédanyagok jelentős részét: a vasércet, a szenet és a mészkövet. Ennek megfelelően foglalkozott a hőerő, az elektromos és vízienergia bányászati hasznosításának kérdésével, nemkülönben a feltörő bányavizek gazdaságos kihasználásával. A vállalat a bányaművelésben a századfordulón (1901) a következő gőzkazánokat és erőgépeket használta: ld. a táblázatot. A táblázatból kiviláglik, hogy a vízienergiát az RMST csupán a sajóvölgyi bányászatban hasznosította. Sőt, itt amint az Andrássy-féle vasgyárak átalakításával kapcsolatban láttuk, a vízierő-hasznosítást még tovább is fejlesztette. Mégis — a helyi adottságok miatt —a víznek kazántápvízkénti felhasználása volt az általános. Mértéke azonban, meglehetősen szűk keretek közt mozgott. Az emberi erő nagymértékű kihasználása még mindig inkább kifizetődött az RMST-nek, mint a drága gőzgépek széles körű alkalmazása. (A működő 16 gőzkazánnak mindössze 2702 LE volt a maximális teljesítménye). A rendelkezésünkre álló források tanúsága szerint a járdánházai bánya 3 gőzkazánját 1889 után állították fel a nagyarányú bővítési program keretében. A gőzkazánok fejlesztették a különféle szállítókészülékek, vízemelőgé-