Kienitz Gábor: A belvízrendezés hidrológiai alapjai kutatásának kritikai fejlődéstörténete (VITUKI, Budapest, 1972)

6. Vízgazdálkodási elvek jelentkezése a belvíz hidrológiájában

- 23 módszer a gyakorlatban az egyetlen megfoghatóvá. Rá kell még mutatni arra a megállapitéséra is, hogy a belvizkárok főoka nem a levezető müvek elégtelenségében, hanem magán a területen, annak talajaiban keresendő. Ezzel előre mutatott a belvizkérdésnek a komplex vizgazdálkodás keretein belül való megoldása felé«,

6.2. A modern statikus szemlélet és ellenhatása; Trümmer

Árpád és Kienitz Vilmos belvizi munkássága

A belviz hidrológiájában megjelent vizgazdálkodási elvek az 1940-es évek belvizeit követő hosszabb száraz periódus során bizonyos átalakuláson mentek át. A vizháztartási egyenlettel való számitás ugyanis módot adott arra is, hogy a túlzott mértékű belvizlevezetést lehetett felelőssé tenni az aszály miatti gyengébb terméseredményekért. így vált a vizháztartási egyenlet egy bizonyos modern statikus szemléletű belvizrendezési módszer alapjává. Lényegét tekintve ez a módszer azonos a 2. pontban leirt becslési eljárásokkal. Csupán az elvezetendő vizmennyiség meghatározása módosult, de az elvezetési idő felvétele továbbra is elhatározás kérdése maradt /ebben az időben már 14 napot tartottak megfelelőnek/. Az elvezetendő vizmennyiséget a téli félévre felirt vizháztartási egyenletből számították, figyelembe véve a vizgyüjtő egyes talajféleségeiben bizonyos mélységig a tározási térfogatokat. A belvizrendszer működését tehát olyannak tételezték fel, hogy a területet egyenletesen terhelő csapadék mindenütt egyenletesen beszivárog mindaddig, amig a rendelkezésre álló tározó térfogat meg nem telik, a fölösleget pedig a csatornák elvezetik, mégpedig a kiépítésüktől függő időtartam alatt. A tározó térfogat különféle módokon való felvételével aztán a rendszer kiépítésére nézve a gyakorlatban alkalmazottaknál lényegesen kisebb értékeket lehetett