Kienitz Gábor: A belvízrendezés hidrológiai alapjai kutatásának kritikai fejlődéstörténete (VITUKI, Budapest, 1972)

5. Az éghajlati valószínűségi függvény alkalmazása a belvíz hidrológiájában

18 Fent vázolt eredményeire támaszkodva módjában állt a vizsgált területekre az "éghajlati valószinüségi függvényére alapozott módszereket a gyakorlatban is alkalmazni. így megállapította a mértékadó fajlagos vizszálli- tásokat Turazza /6/f Németh /7/ és Puppini képleteivel. Puppini elméletét különben részletesebben is megvizsgálta, különös tekintettel hazai alkalmazhatóságára £17].

E munkái az éghajlati valószinüségi függvényen alapuló belvizi méretezési eljárás első alkalmazását jelentik az országban.

Meg kell azonban jegyezni, hogy Bogárdi, aki a dinamikus szemléletű belvizi hidrológia egyik úttörője volt, bizonyos vonatkozásban a statikus szemléletet is megtartotta. Ez pedig a hóolvadásból származó lefolyás kérdése volt M» ahol továbbra is a 2.1. pontban vázolt eljárásokat javasolja, "...noha tudományosan nem igazolható feltevésekből kiindulva számitják a fajlagos vizszállitást." Ezt azért teszi, mert a tavaszi hóolvadásból adódó fajlagos vizszálli- tás kérdését nem látja tisztázva, és igy előbbit nem vonja be az összegyülekezési elmélettel való számitási módba.

Bogárdi János belvizzel kapcsolatos munkásságának jelentősége az elméleti eredmények gyakorlati szempontból való értékelésében, illetve gyakorlati számitási módszerekben való alkalmazásában volt. Fontos lépést tett abban az irányban, hogy csapadék-törvényszerűségek helyett a csapadékból származó lefolyási magasságokra vonatkozó törvényszerűségeket helyezzék a kutatások előterébe. Puppini elmélete hazai alkalmazási lehetőségének vizsgálatára vonatkozó munkássága azért jelentős, mert hozzájárult a csatorna-hálózatban való tározás súlyának felderítéséhez. E tekintetben Salamin Pálnak "Vízrendezések" cimü munkájában [42] kifejtett bírálatával lehet egyetérteni, mely szerint ennek a fajta tározásnak belvízrendszereink esetében nincs