Kienitz Gábor: A belvízrendezés hidrológiai alapjai kutatásának kritikai fejlődéstörténete (VITUKI, Budapest, 1972)
5. Az éghajlati valószínűségi függvény alkalmazása a belvíz hidrológiájában
12 5. Az éghajlati valószinüségi függvény alkalmazása a belvíz hidrológiájában A dinamikus lefolyási szemléletet tükröző elméletek között klasszikusnak nevezhető az összegyülekezési elmélet. E szerint a vizgyüjtő kifolyási pontjához számítva a lefolyási időt, különböző összegyülekezési idejű terület-sávok állapíthatók meg. Legnagyobb árhullám-csucs úgy keletkezhet,hogy valamennyi terület-sáv belépett a vizszállitásba /ekkor a csapadék-törvények sajátossága folytán a leghosszabb összegyülekezési időtartammal azonos időtartamú csapadékot kell figyelembe venni/, vagy pedig úgy, hogy a terület-sávoknak csak egy része lépett be /de egy rövidebb ideig tartó, és ezért nagyobb intenzitású csapadék mellett/. E gondolatmenet első tudatos, vagy elvi alkalmazása ma már nem deríthető fel, noha a szakirodalomban a legkülönfélébb formákban már igen régóta megtalálható. Az angol nyelvű szakirodalom recionális módszernek /rational method/ nevezi, és Dooge szerint £43 Mulvaney alkalmazta először 1851-ben. A hazai szakirodalomban az alapelv nem tudatos alkalmazásai után /pl.£3J , lásd 5.1. pont/, kétségtelenül Korbély József volt az első, aki szabatosan leirta az elmélet lényegét /£26j , lásd 4.1 pont/, Kenessey Béla pedig az első, aki képletekbe foglalt módszert adott annak gyakorlati alkalmazásához C9J , lásd 4.2 pont./ Mindkét; kutató osztrák, svájci és bajor eredményekre támaszkodott. Az összegyülekezési elmélet további hazai fejlődése azonban nem az általuk megkezdett utón haladt tovább. A Magyar Alföld belvíz-jelenségeihez igen közel állnak az Olaszországi Po-sikság felszini vizlevezetési problémái. Utóbbiak tanulmányozásában az olasz hidrológus mérnökök jelentős eredményeket értek el, amikor hazai kutatóink figyelme munkásságuk felé fordult. Németh Endre volt az első, aki az olasz eredményeket a belvíz hidrológiai problémáival hozta
