Kertai Ede: Vízfolyások III. Vízfolyások hasznosítása (Tankönyvkiadó, Budapest, 1968)

3. Víziutak - 3.3 Mesterséges hajócsatornák

A CSATORNÁBA BELÉPŐ VÍZMENNYISÉGEK:

a) tápláló víz,

b) a csatorna vízfelületére hulló csapadék,

ej a csatorna vízgyűjtő területéről összegyűlő csapadék,

d) a talajból beszivárgó víz,

ej a csatornába bevezetett üzemvíz.

A párolgás mértéke a víz felületére vonatkoztatva hozzávetőleg nyáron 50 1/s km2, télen 20 1/s km2, amit a csatorna mentén telepített szélvédő erdősávval csökkenteni lehet.

A szivárgási veszteség a talaj fizikai jellemzőitől, valamint a talajvízszint és a csatornavízszint viszonylagos helyzetétől függ. Számszerűen tapasztalati képletekkel határozhatjuk meg. Tájékoztató értéket a 4.4—3. táblázat tartalmaz.

A zsilipelési vízveszteség a zsilipelések számától — tehát a csatorna forgalmától — és méreteitől függ. A vízveszteség gyakorlatilag csak a legfelső bögében jelentkezik, s csupán az a mennyiség jelent veszteséget, amely a lépcsőkön áthaladva, a csatornából kifolyik.

Egy zsilipelés vízszükséglete a kamra hasznos térfogatától, a hajók vízkiszorításától és menetirányától függ. Ha hegymenetben zsilipelünk, akkor a vízfogyasztás:

K„ = K + Vft,

ha pedig völgymenetben, akkor:

K, = K — V„

ahol Kh a zsilipelési vízmennyiség hegymenetben,

Kv a zsilipelési vízmennyiség völgymenetben,

K a kamra térfogata az alsó és felső vízszintek között,

V/, a hajó vízkiszorítása hegymenetben,

Vv a hajó vízkiszorítása völgy menetben.

Ha két ellenkező irányban haladó hajó a zsilipnél találkozik, átzsili- pelhető úgy, hogy a kamrát csak egyszer kell feltölteni és üríteni. A kettős zsilipelés vízfogyasztása:

K/lV — K-\-Vh — V v.

Az összes veszteség közül ez a legnagyobb, ezért csökkentésére nagy gondot kell fordítani. Erre lehetőséget nyújt a takarékmedencés hajózsilip, a kettős kamrás hajózsilip és a hajóemelő mű alkalmazása. Szivattyúteleppel a vizet vissza is lehet juttatni a felső bögébe.

82