Kertai Ede: Vízfolyások III. Vízfolyások hasznosítása (Tankönyvkiadó, Budapest, 1968)

4. Vízerő-hasznosítás - 4.4 Kisesésű vízerőművek

A felépítményt minden esetben tagolni kell. Az alépítmény tagolható úgy is, hogy az alsó, a hőmérséklet-változásnak kevésbé kitett része összefüggő, s csak a víz feletti részt hasítjuk fel osztóhézagokkal.

A stabilitási vizsgálatok egyrészt az elcsúszás elleni biztonság, másrészt a süllyedések vizsgálatára irányulnak.

Az elcsúszás elleni biztonsá__

g

ot a legnagyobb vízszintes és leg- 4.4—178. ábra. Hosszirányú osztóhézagok

kisebb függőleges terhelés esetére

kell meghatározni. A vízerőtelepnél ez az eset a javítási állapotban következik be. Ekkor a vízerőtelepet víztelenítik, amihez még a legnagyobb vízlépcsőt kell feltételezni. Ehhez szél- és jégnyomást is számításba lehet venni. Elszúszás ellen a műtárgy akkor felel meg, ha

f(ZG — F)^nZH,

ahol f az alaptest és a talaj közötti súrlódási tényező, G a függőleges erők eredője F a felhajtóerő, n az elcsúszás elleni biztonság és H a vízszintes erők eredője. Számszerűleg

/ — 0,15 -r- 0,75 (a kisebb érték átázott agyagra, a nagyobb jó sziklára vonatkozik).

n — 1,5 H- 2,0.

A felhajtóerő jelentősen csökkenti az elcsúszás elleni biztonságot. Ezért különböző módszerekkel (szádfalak beépítése, szivárgó hálózat létesítése) célszerű a felhajtóerőt csökkenteni, ill. megszüntetni.

4.4—179. ábra. Az erőtelep tagozódása

335