Kertai Ede: Vízfolyások III. Vízfolyások hasznosítása (Tankönyvkiadó, Budapest, 1968)

4. Vízerő-hasznosítás - 4.4 Kisesésű vízerőművek

A vízkivételi mű fő részei:

1. torkolati küszöb,

2. merülőfal osztópillérekkel,

3. ritka gereb,

4. ülepítőtér,

5. csatornaküszöb,

6. öblítőcsatorna,

7. öblítőzsilip,

8. beeresztőzsilip.

HIDRAULIKAI KÉRDÉSEK

A torkolati szelvény mérete az

összefüggésből határozható meg, amelyben Q a kiépítési vízhozam [m3/s], v a közepes beáramlási sebesség [m/s].

A v sebességet 0,8 1,2 m/s értékben célszerű felvenni.

A vízkivétel szögét (4.4—62. ábra) az áramlástani követelmények határozzák meg. Régebben derékszögben alakították ki a vízkivételt. Ez nem vált be, mert holt terek, örvény terek keletkeznek, amelyek leszűkítik az átfolyási szelvényt. A sebesség s ezzel az esésveszteség megnő (4.4—63. ábra). Legkisebb a veszteség, ha a vízkivétel szöge megegyezik a beáram- lás szögével. Minthogy azonban a beáramlás szöge a megosztott vízhozamok arányától függően változik, a vízkivétel szögével nem lehet ehhez igazodni. A lehetőségek közül azt a megoldást kell választani, amelynél a legkevesebb hordalék jut a csatornába. Ez nagyvíznél következik be,

A = Q [m2] v

^ tfj1 - vízkivétel szöge

^ ip- beáramlás szöge

4.4—62. ábra

4.4—63. ábra

230