Kertai Ede: Vízfolyások III. Vízfolyások hasznosítása (Tankönyvkiadó, Budapest, 1968)
3. Víziutak
3. Víziutak „Navigare necesse est”, mondta 2000 évvel ezelőtt Pompeius, a nagy római hadvezér, amikor a gabonaszállítók a vihar miatt nem mertek elindulni Szardíniából Róma kikötőjébe, és hozzáfűzte: „vivere non est necesse”. Szabadon fordítva ez annyit jelent: hajózni kell még az életük kockáztatásával is. Akkor Róma léte forgott a kockán. Azóta Pompeius mondása szállóige lett, és ma is hűen fejezi ki a vízi szállítás szükségét. A vízi közlekedés és a vízi szállítás egyidős az emberiséggel. A legősibb hajó, amit már az őskor embere is használt, a monoxilon, az egyetlen fatörzsből faragott csónak, amelyet a Kis-Balatonon a magyar halászok még 50 évvel ezelőtt is használtak és bodonhajónak neveztek. Az ősember még csak a természetes víziutakat használta, de az itt szerzett tapasztalatok alapján a vízi közlekedés számára már az ókorban építettek mesterséges hajócsatornákat is. A feljegyzések szerint 3400 évvel ezelőtt a Vörös-tenger és a Nílus között, 2500 évvel ezelőtt pedig a mai Szuezi-csatorna helyén építettek hajózható csatornát. A világ legrégibb, ma is kifogástalan állapotban levő, mesterséges víziútja a 2200 éve épült, 20 km hosszú és 40 m széles, kínai Sing-su csatorna, amelyből több ezer hold földet is öntöznek. Nagyon fejlett volt a hajózás a római birodalomban is. Tiberius és Traianus alatt létesítették az al-dunai vontatóutat, és hajócsatomákat is építettek. A római birodalom bukása után a csatornaépítésben is visszaesés következett be, s csak ezer év után indult újra fejlődésnek, elsősorban Hollandiában és Németországban, ahol az első hajózsilipeket építették. A XVII. században Franciaországban építették meg a Canal du Midi csatornát, amely az Atlanti-óceánt köti össze a Földközi-tengerrel a Garonne folyón át. Ezt követően Olaszországban, a Pó völgyében létesítettek hajócsatomákat. A vasút megjelenése a XIX. században visszavetette a víziutak fejlődését. Nemcsak újabb víziutat nem építettek, hanem még a meglevők fenntartását is elhanyagolták. Űjabb fejlődés csak néhány évtizeddel ezelőtt indult meg, s ma a nagy szállítóképesség és az alacsony szállítási költség miatt jelentősége egyre nő. A vízi szállítás előnyeit mutatja, hogy Buenos Aires útjai részére a szükséges követ nem szárazföldön szállították az Andokból, hanem vízen a tengerentúli Svédországból. 2 Vízfolyások III. (44 324)-fztí 17
