Kertai Ede: Magyarország nagyobb vízépítési műtárgyai. Tavi kikötők (OVH, Budapest, 1974)
I. Balatoni kikötők - B) Kompkikötők
A szántódi rév a Balaton egyik legrégibb átkelőhelye. Már a XII. században említik mint révátjárót. A század elején még evezős kompok jártak a kezdetleges feltöltéshez csatlakozóan, amely a mai kompkikötőtől kb. 150 méternyire a part felé volt. A század első éveiben a Kereskedelmi Minisztérium kb. 150 méterrel meghosszabbította a komphoz vezető utat, az akkori fakomp kikötésére alkalmas mólót épített és kétoldali kőhányással védett vízterületet állított elő. Közvetlenül az első világháború előtt motoros komp beállításával a mólót KND rendszerű partfallal építették ki 3,0 szélességgel és 30 m hosszban úgy, hogy a komp mind a két oldalán kiköthetett. 1963—1965-ben a kompkikötőt teljesen átépítették. Az építés befejezését, várócsarnok építését, parkírozását 1966-ra irányozták elő (19—1. fénykép). A szántódi rév kizárólag kompkikötő. A hullámtörők által közrefogott vízterületen kisebb vitorlások és csónakok is bejuthatnak, s a kompkikötő és a nyugati móló közti partrészen köthetnek ki. A kompkikötő 1965-ig a század elején megépített állapotában állott fenn, csupán egy igen szűk váró- és kezelőhelyiség épült és a hozzá vezető útszakaszt pormentes burkolattal látták el. A hatvanas évek elején forgalomba állított s a nagyobb autóbuszok átszállítására is alkalmas komp mind a szántódi, mind a tihanyi kompkikötők kibővítését és átalakítását kívánta. Legelőször a kikötőmólót hosszabbították meg 20 méterrel, azonos rendszerben, mint ahogy a régi épült (19 —1. ábra). Az új komp hajócsavarjai mind a két révnél a kikötőmóló mellett erős medermélyülést okoznak. A mélyülés mértéke a középmóló nyugati oldalán elérte az 1,0 métert, azaz az eredeti KND rendszerű kiépítésnél a —1,0 m fenékig leeresztett vb. lapok alatt a meder —2,0 m („0” alatt) mélységre mélyült, tehát a vb. lapok alatt 0,8—1,2 m nyílás keletkezett s ezen a móló feltöltését képező kőhányás kövei és homokja kimosódott. A móló betonba rakott kőfalazata a nyugati oldalon, amelyet az új nagy komp használt — alátámasztás nélkül maradt. A vb. cölöpök hegye —3,20 m-en volt s a lemélyülés után már csak —1,2 m hosszú cölöpvégek álltak a talajban. A megerősítést és helyreállítást 1962—63. évben a VIZITERV tervei szerint a MAHART házi munkával végezte el. Minthogy a nagy forgalom állandó fenntartása érdekében a legegyszerűbb és leggyorsabb végrehajtandó megoldást kellett választani a régi vb. cölöpöket helyükön hagyva, a csúsztató pallós falszerkezet lebontása után, az eredetileg 1,6 méternyire levert vb. cölöpök közé 3—3 db 25X25 cm keresztmetszetű, 7,0 m hosszú vb. cölöpöt vertek le. Ennek következtében a közöttük maradt, most már csak 20 cm-es hézagon nem hullhat ki a belső kiegészített kőfeltöltés. A cölöpök leverése után a felmenő falazatot helyreállították, és a nyugati oldalon rugós ütköző fákat szereltek fel, amelyet 1969-ben sima partfallá alakítottak át és leszerelésükre került sor. Az ütközőfal elé vb. szádfalat vertek le (19—2. ábra). A kompkikötő teljes korszerűsítése 1964—1967. évekre maradt s a munka nagyobb része 1965 végére el is készült. Az elvégzett munka a következő volt: 1. Mind a két hullámtörőt, amely eddig csupán rendezetlen kőhányás volt, kiépítették (19—2. fénykép). A többi somogyi kikötő mintájára a rézsűket burkolták, a járófelületet bebetonozták, hullámvédő védfa- lat építettek, navigációs és pozíciós lámpákat helyeztek el, felállították a vihar jelző berendezést (19—3. fénykép). Az elektromos áramot kábelen vezették a felhasználás helyére. A két móló kiképzésével és burkolásával egyidejűleg a mólófejeket kőhányásmente- sen képezték ki. A régi tapasztalat szerint a mólófejben levert cölöpök nem biztosították azt, hogy a jégjárás és a viharok a mólófejet ne tegyék tönkre. Ezért a mólófejet a cölöpök mögé helyezett 9—9 db vb. köpenyből alakították ki. Az előre gyártott vb. köpenyeket előre kikotort munkagödörbe 5,0 tonnás úszóda14 Tavi kikötők 209
