Kertai Ede: Magyarország nagyobb vízépítési műtárgyai. Tavi kikötők (OVH, Budapest, 1974)
Előszó
ELŐSZÓ A Magyar Tudományos Akadémia kezdeményezésére megindított „Magyarország nagyobb vízépítési műtárgyai” c. sorozatnak ez az immár harmadik kötete a tavi — túlnyomóan balatoni — kikötők monog- ráfikus feldolgozása. A Budapesti Műszaki Egyetem Vízépítési Tanszékének az Országos Vízügyi Hivatal támogatásával eddig közreadott két kötete Magyarország vízlépcsőinek műtárgyait és a folyami kikötőket ismertette. Ez utóbbihoz kapcsolódik a tavi kikötőket tartalmazó kiadvány. A társadalmi fejlődés során egyre nagyobb jelentősége lesz az emberi környezet megfelelő kialakításának. a szabadidő növekedésével az üdülés, vízisport, fürdés feltételei biztosításának. Ebben nagy szerepet kapnak a természetes és mesterséges tavak, mindenekelőtt a Balaton. Amióta az 1957-ben újjáalakult Balatoni Intéző Bizottság vette kezébe a Balaton fejlesztését, megindult a tömeges és rendszeres üdültetés, rohamosan nőtt a bel- és külföldi üdülők száma. Ma már egyidejűleg több mint 300 ezer, és évente összesen több mint 1 millió ember üdülhet a Balatonon. A további fejlesztés útját a Balatoni Központi Fejlesztési Program határozza meg. Ez 1985-ig egyidejűleg már mintegy 700 ezer üdülővel számol. Nagyarányú fejlődés előtt áll a jóval kisebb, de a fővároshoz való közelsége miatt nagyon jelentős Velencei-tó, és egymás után létesülnek a mesterséges tavak, köztük a legjelentősebb, a Kiskörei Vízlépcső tárolója is. A tavakkal kapcsolatos feladatok között fontos helyet foglal el a közforgalmi kikötők és a magánjellegű vitorlás- és csónakkikötők fejlesztése. Éppen ezért nemcsak műszaki-történeti jelentőségű a megépült tavi kikötők ismertetése, hanem annak gyakorlati haszna is van, hiszen tájékoztatást ad a főbb műszaki megoldásokról, valamint az építés és üzemelés során szerzett tapasztalatokról. A könyv ezenkívül hasznos segédlete az egyetemi oktatásnak is. Budapest, 1975 Dégen Imre államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke 3
