Kertai Ede: Magyarország nagyobb vízépítési műtárgyai. Folyami kikötők (OVH, Budapest, 1971)
23. Budapesti Nemzeti és Szabadkikötő
A partfal megerősítési munkáit 1953 őszén kedték meg a II. sz. kereskedelmi medence bejárati végénél és folyamatosan végezték 393 m hosszon 1961-ig. A munkákat a szekrények között megépült vasbeton szádpallók megerősítésével kezdték, víz alatti betonfal készítésével, Larssennel biztosított munkagödör védelme mellett. Utána a süllyesztett szekrények felső szintjéig ( + 3,70m) az átboltozott íveket bontották le, a boltozat fölé épült betonfal belső síkjáig. A szögtámfalat a szekrények tetejére támaszkodva, homlokfalával a már meglevő 1,9 m vastag és 4,40 m magas vasbeton partfal mögé építették. A szögtámfal alaplemez szélessége 4,50 m, magassága 4,60 m. A homlokfal vastagsága 40 cm, az alaplemezé pedig 30 cm. A kettőt átlag 2,80 m-enként merevítő bordák kötik össze (23-8., 23-9. és 23-10. fényképek). A partfal 51 m hosszú keleti végét a tranzitraktár építésével egy- időben készítették el, ahol a partfal állékonyságának növelése céljából a szögtámfalat a 23-9. ábra szerint hátra horgonyozták. A kihorgonyzásra vonatkozó terveket a MÉLYÉPTERV a MAHART Kikötői Üzemág megbízása alapján 1959-ben készítette. A kereskedelmi kikötő mai állapotában az alábbi partfalhosszak épültek ki: I. medence északi oldalán 797 fm II. medence déli oldalán 393 fm Összesen: I 190 fm ebből rakodás céljára szolgál 1100 fm. Rézsűs burkolat épült a petróleummedencében, annak bejárati csatornáján és a Duna partján, az I. kereskedelmi medence keleti és déli oldalán, az I. és II. medencék között, a Duna mentén levő földsávnak Duna felőli és keleti oldalán, összesen 5081 fm hosszban, ebből rakodásra alkalmas 2270 fm. 23-9. ábra. Metszet a tranzitraktáron keresztül Puc. 23-9. Разрез через транзитный склад Abb. 23-9. Schnitt durch das Transitlager Figure 23-9. Section through transit storehouse Fig. 23-9. Coupe sur l'entrepôt de transit 221