Kenessey Béla: A csonkamagyarországi ármentesítő és lecsapoló társulatok munkálatai és azok közgazdasági jelentősége (MMÉE Vízépítési Szakosztálya Budapest, 1931)
I. Duna völgyi társulatok
32 az érdekelt birtokosok területi többségi határozata alapján. Elnöke : Wagner Géza, alelnöke : gróf Teleki József, igazgató-főmérnöke : Krasánszky Henrik. 40 tagból álló választmánya van. A társulat autonóm hatáskörében a kultúrmérnöki terveket hatósági engedélyezés alá bocsátotta. Az engedélyokiratot Pest vármegye alispánja 1912-ben, majd pótengedélyezéssel 1915-ben 39.307/kig. 1915 sz. a. kiadta. Nyomban reá elkészült az ártérfejlesztés, amelynek alapján az árteret 123,214 kát. holdban állapították meg. Ezt követte a területek érdekeltségszerinti osztályozása és a kivetési arány- kulcs hatósági megállapítása. A talaj minősége szerint 3 osztályba sorozták a területeket. Az I., mint legsilányabb osztályba, a vakszik területek kerültek 5,926 kát. holddal, a II. osztályba a szikes legelők 21,920 kát. holddal és végül a III. osztályba az aránylag legjobb minőségű földek 94,468 kát. hold területtel. Közben a társulat a munkák egy részét, a főcsatorna alsó, baja—hajósi szakaszának építését vállalatba kiadta. Alig indult meg még korábban szerzett ideiglenes építési engedély alapján az építkezés, az 1914. évben kitört világháború azt csakhamar megakasztotta. 1917-ben a társulat saját kérelmére önkormányzatának felfüggesztésével Lisznyay Damó Tihamér h. államtitkár személyében miniszteri biztos lett kiküldve. A miniszteri biztosság alatt 1917 és 1918-ban a forradalom kitöréséig hadifoglyokkal és az időközben a vállalkozástól a társulat saját tulajdonába átvett 3 db. excavatorral házi kezelésben szép eredménnyel előhaladt a főcsatorna építése Sükösdtől Hajósig, úgyhogy az 1914-ben kezdett vállalati munkával együtt Bajaszentistvántól kezdve 30 km hosszú főcsatorna lett kiásva. A forradalom és az azt követő áldatlan korszak a társulat életében is súlyosan éreztette pusztító hatását. A szerb megszállás folytán a bajakörnyéki alsó szakasz elszakíttatott. Az építés folytatásáról — fedezet híján — szó sem lehetett, mert a társulati érdekeltség által befizetett járulékok a pénzérték leromlása következtében a munkák megindítására sem voltak elegendők. A munkák teljes 4 esztendeig szüneteltek. Az 1922. évben törvényhozásilag biztosította az állam a munkálatok kivitelét négy éven át évi 26-5 millió korona állami kölcsönnel. A pénzérték további leromlása folytán a társulat ismét válságba került. Közben Lisznyay miniszteri biztos az 1925. év tavaszán elhúnyt, helyébe Rohringer Sándor, a kir. József-műegyetem vízépítési tanszékének ny. r. tanára lett kinevezve. Az 1924. év végén, amikor már a pénzviszonyok állandósultak, az állam az 1922. évi XXV. t.-c. módosításával az 1925. évi IV. t.-c. alapján a társulati munkákat is véglegesen rendezte olyképen, hogy 5 éven át 1925—29-ig 1,140,000 aranykoronát bocsát a társulat rendelkezésére 7-5 százalékos kamat mellett. A törvény rendelkezése szerint 5 év alatt a hátralevő munkálatok nemcsak a tervezett kereteken belül, hanem azokon jóval túlmenőleg, részben az érdekeltek kívánságaihoz képest és az előállott szükségnek megfelelően befejeztettek. Ilyképen eltűntek az ország szívéből Alföldünk régi szégyenfoltjai, a Budapest fővárostól Bajáig terjedő mocsarak, melyek láttára a budapest—belgrádi vasútvonalon utazók s különösen a háború alatt utazó német tisztek nem egyszer lesajnáló véleményüknek adtak kifejezést.
