Kenessey Béla: A csonkamagyarországi ármentesítő és lecsapoló társulatok munkálatai és azok közgazdasági jelentősége (MMÉE Vízépítési Szakosztálya Budapest, 1931)
Bevezetés. Írta Rohringer Sándor műegyetemi nyilv. r. tanár
19 magyar és jobb, biztosabb, emberibb megélhetést érjen el. A következőkben az 1846. év utáni szabályozások eredményeit tárjuk az olvasó elé. A magyar nemzet tragikuma, hogy előbb célhoz nem jutott, mert mikor dolgoznia kellett volna, kardot kellett ragadnia, hogy ősi földjét és a sokszor ellenséges Nyugat békéjét és haladását megvédje a tatár és török ellen. Gyűlölet és félreismerés lett az önfeláldozás jutalma. De a magyarság kiirthatatlan életereje fenntartotta a már félig áléit nemzetet. A szabadságharc nagy megrázkódtatásának s egyúttal az újjászületésnek küszöbén a Gondviselés rendeléséből megjelent az új honfoglaló Vezér, aki társaival kijelölte a nemzet jövendő útjait s megkezdte azt a munkát, amely a magyarság jövőjének megmentését s lassú halódásból való kiragadását jelentette. Nem lett volna méltó önmagához és múltjához a magyar nép, ha nem követte volna Széchenyit, de megértette és egységes volt az akaratban, mindvégig híven kitartott s munkájával kőnél és ércnél maradandóbb, soha el nem múló emléket állított önmagának, hitet, bizalmat, erőt merített a jövőre. Apró rágcsálók, porlasztó moszatok nem ártanak a nagy műnek, melyben ma bízik a magyar föld művelője, csak továbbfejleszteni, erősbíteni kell a nemzeti alkotást, büszkeségünk tárgyát. ítéleteinkben, akaratunkban, jövőbeli munkánkban bizalom és egyetértés legyen és vezéreljenek Széchenyi szavai : „Saját magukhoz hűtleneken nincs áldás. Mennél több nehézség gördül élé, annál nagyobb szilárdságra fejlik a férfiúi erő."
