Kenessey Béla: A csonkamagyarországi ármentesítő és lecsapoló társulatok munkálatai és azok közgazdasági jelentősége (MMÉE Vízépítési Szakosztálya Budapest, 1931)
Bevezetés. Írta Rohringer Sándor műegyetemi nyilv. r. tanár
11 A hódoltság korában a mocsarak szaporodása és lápok terjedése nem igen búsította az embereket. A lápok és nádasok félelmetes birodalma jó védelmet nyújtott az ellenség ellen. Aztán a szegény ember kedvére csíkászhatott és halászhatott. Vadmézet is gyűjthetett a nádasokban. Konyháján felhasználta a csenkesz bozót termését, a sulymot és a fióknádat. Sást, füvet, nádat kedvére vághatott a háza födésére s a nyáron buja füvet is kaszálhatott lábasjószágának. Mindez értenünk engedi, miért ragaszkodott a föld népe oly nagyon az állóvizekhez s miért kellett ellene fegyveres erőt alkalmazni a vizek lecsapolása alkalmával.“ Majd : „A rossz víz és rossz levegő tömérdek betegségnek lett melegágyává. A XVI. századbeli levelek telve vannak a szeíidebb és veszedelmesebb hideglelésnek, a váltóláznak és a hagymáznak emlegetésével.“ Az árvédelem legrégibb helyei gyanánt a Duna felső szakaszát, a Csallóköz vidékét lehetne megjelölni, amely nem volt annyira kitéve a törökdúlásnak. A vízszabályozásra vonatkozó legrégibb törvényeink is a Dunára és annak mellékfolyóira, főleg a Rábára, Vágra, Garamra vonatkoznak. Ezekből kitűnőleg régi időkben is voltak már védőtöltések és szabályozó művek, mert a XVI. és XVII. századbeli törvények e művek védelmét és kiépítésük folytatását rendelik. A Duna- töltések építésére Földes Gyula szerint (A Felsőcsallóköz árvédekezése) már Zsigmond király adott ki 1426-ban egy rendeletet, amely azt a fontos elvet mondja ki, hogy az árvédelem közös s ebben mindenki résztvenni tartozik 12 forint bírság terhe alatt, a töltésépítésre pedig nemes és nem nemes egyaránt köteles. Az 1569. évi XXI. t.-c. a csallóközi Duna kiöntések ellen való védelemről rendelkezvén, már végrehajtásra alkalmas intézkedéseket foglal magában. így különösen fontos a járások természetbeni munkaerejének számbevétele, a védelmi munka teljesítési helyének és terjedelmének meghatározása. Ahol a török dúlása és portyázásai kevésbbé voltak érezhetők s az állapotok aránylag nyugodtabbak voltak, hasonló intézkedések célszerűek lehettek és ha az eredmény nem is volt egészen kielégítő, az már inkább a technikai készség hiányának, a vízépítési tudomány akkori állásának volt tulajdonítható, amely még nem volt elég fejlett ahhoz, hogy az elöntések alapokát felismerve, a folyammeder rendezetlen voltát megszüntette volna. Mindazáltal az elöntött területek megvédésére való törekvés állandó volt. Arra nézve számos törvényünk intézkedett, bár ezek túlnyomó részben csak a Dunára és annak mellékfolyóira vonatkoznak, habár vannak rendelkezések — így az 1613. évi XXVII. t.-c. —, melyek sejtetni engedik, hogy a tiszai árvizek ellen is emeltek védőtöltéseket, amelyek védelmét a törvény a vármegyék feladatává tette. (L. dr. Schmidt Eleknek ,,A vízszabályozás fejlődése és jelen állása Magyar- országon“ című értekezését. Vízügyi Közlemények, 1929. évf. jan.—jún.) Az országnak vízi szempontból valósággal kétségbeejtő helyzetét fokozták a kisebb völgyekben, de még a nagy folyókon is az egyébként nagymultú vízi molnárságnak legkülönbözőbb szerkezetű, a vízlefolyást akadályozó gátjai és malmai, s a nagyban elterjedt halászmesterség alkotmányai. Takáts szerint : „Kisebb folyóinkat ezernyi zsalló, szegye, cége s más efféle halászalkotmány akadályozta folyásukban. A számtalan malomgát is sok-sok vidékre hozott veszedelmet, mert a szabadjára bocsátott víz elborítá a mélyebb fekvésű földeket. Ismert dolog, hogy ezer és ezer jobbágyülés került így víz alá. A terjedő láp minden évben elnyelte néhány falu határát.“
