Kenessey Béla: A csonkamagyarországi ármentesítő és lecsapoló társulatok munkálatai és azok közgazdasági jelentősége (MMÉE Vízépítési Szakosztálya Budapest, 1931)
Bevezetés. Írta Rohringer Sándor műegyetemi nyilv. r. tanár
10 kezében és a sportban lehet egyivású a magyar a külfölddel, hanem tudja azt is, hogy amit az Ázsiából jött ősök fegyverrel elfoglaltak és megtartottak, azt a földet az utódok az európai kultúra javára és díszére békés munkával kultúrterületté alakították és ezzel elvitathatatlanul birtokukba vették, még azokkal az ellenségeinkkel szemben is, akik ennek a földnek fegyveres meghódítását és évezredes birtoklását bitorlásnak minősítették. A magyar földnek a víztől való elhódítása mindenesetre rövidebb múltú, mint a békés viszonyok közt élő nyugati országoké. Nem a kultúra iránti érzék hiánya, hanem a nyugati civilizáció védelmében főleg a török ellen vívott másfélszázados harcok akadályozták a magyart, hogy Mátyás király nyomán a kultúrában a nyugat méltó versenytársa maradjon. Igazi rendszeres munka e téren csak Széchenyi István gróf fellépésével kezdődött. Azt megelőzőleg sem technikailag, sem törvényhozási, vagy adminisztratív szempontból nem voltak a teendők kellőképen megállapítva s ezért a sokszor őszintén megnyilvánított jószándék nem volt végrehajtható. Mielőtt az újabbkori rendszeres vízmentesítések eredményeit ismertetnők, szükségesnek vélem rámutatni a szabályozások előtti helyzetre. A török hódoltság korában mondhatni, egyenes szükséglet volt a vizek szabályozatlansága, hogy a gyakori portyák elől a lakosság marháját elrejthesse. Egyébként sem gondolt az örökös harcok közepette senki a vizek szabályozására. Hogy milyenek voltak az akkori állapotok, arról képet kaphatunk Takáts Sándor leírásából, aki „Rajzok a Török Világból“ című művének III. kötetében azt írja : „Jó Magyarország egykoron a mocsarak és posványok hazája volt. Kisebb- nagyobb folyóvizeink kényük-kedvük szerint száguldozhattak síkságainkon. Magyarország az ármentesítések és lecsapolások előtt.
