Kenessey Béla: A csonkamagyarországi ármentesítő és lecsapoló társulatok munkálatai és azok közgazdasági jelentősége (MMÉE Vízépítési Szakosztálya Budapest, 1931)
Befejező. Írta Kenessey Béla ny. miniszteri tanácsos
106 Treitz Péter m. kir. agrofőgeológus „A sós és szikes talajok természetrajza“ című, 1924-ben megjelent művéből kell egyes szemelvényeket idéznem. A 181. oldalon így ír : „Minden szakembernek, aki az Alföld hasonló kérdéseivel foglalkozik, azt az alapigazságot kell szem előtt tartani, hogy : az Alföldnek aszályos jellegű a klímája ; minden vízlecsapolás csak fokozza a talaj kiszáradását, ezzel súlyosítja a növények nyári tenyészetét és sietteti az elszikesedés folyamatát.“ A 184. oldalon : ,, . . . A belvizek lecsapolása folytán beálló víztelenség indította meg a talajokban azokat a folyamatokat, amelyeknek végső stádiuma a teljes terméketlenség . . . Az átalakulások és elváltozások összeségét, melyeket a terméketlenné vált talajokon külsőleg is észlelhetünk, de vizsgálatok alapján biztosan megállapíthatunk, elszikesedés gyűjtőnévvel szokás megjelölni . . .“ A 204. oldalon a nagy páramennyiségeket szolgáltató erdők kipusztítása és a nagy párolgó vízfelületek eltüntetéséről beszélve, előadja, hogy azoknak hatása csak lassan, fokozatosan nyilvánult meg. Az erdőket a füvek birodalma foglalta el. Tovább így ír : „Azonban szikes talaj ekkor még nem volt, vagy ha volt is, terjedelme sokkal kisebb lehetett, semhogy a történelmi feljegyzések arról megemlékeztek volna. Ellenben a sós tavak és a sókivirágzások már a rómaiak idejében is jellegzetes tulajdonságai közé tartoztak a pannóniai medencének.“ A 205. oldalon : „A talajnak maradandó kiszáradása akkor kezdődött, amidőn a folyamszabályozásnak egyre növekvő gátjai korlátozni kezdték az árvizek szabad szétfolyását és akkor vált véglegessé, amikor a levezetőcsatornán keresztül a még megmaradó belvizek is lefolytak . . .“ A 206. oldalon : „A szikes talaj tehát csak a legújabb kornak a jelensége, az Alföld teljes kiszáradásának a terméke. Kifejlődésének legnagyobb fokát most érte el, midőn az Alföld agyagtalpú részein nemcsak a feltalajnak, hanem az altalajnak kiszáradása is befejeződött. Az eddig mondottakat szinte betetőzi a 207. oldalon : „Karcag várostól délre esik a régi közlegelő területe, mintegy 30,000 hold, melyet 1897-ben osztottak ki... A lecsapoló csatornahálózat 1898-ban készült el és ugyanennek az évnek őszén már feltörték a gyepet. Kezdetben a szűz réti talaj nagy terméseket adott, 12—15 q-t egy kataszteri holdon. De ez a feltűnő termőerő hamar kifogyott; . . . Ma az első feltöréstől számított húsz évre a lecsapolt és kiszárított rét termőereje teljesen elapadt... A termőerő elapadásának gyászos következményei voltak. A gazdák felhagytak a meddő küzdelemmel, bitangba hagyták földjeiket s elköltöztek az új tanyákból, a tanyák lakatlanná váltak. Ma már az egész területet újra legelőnek használják, de igen gyenge mező van rajta.“ „Ennek a példának részleges vizsgálata igen érdekes tanulságokat szolgáltattak . . . Egyrészt kimutatták azt, hogy a lecsapolási munkálatok nemcsak a termőréteget víztelenítették, hanem kiszárították az alatta fekvő egész 4 méterig terjedő rétegsort.“
