Kenessey Béla: A csonkamagyarországi ármentesítő és lecsapoló társulatok munkálatai és azok közgazdasági jelentősége (MMÉE Vízépítési Szakosztálya Budapest, 1931)
Befejező. Írta Kenessey Béla ny. miniszteri tanácsos
102 annak az egyszerű adatnak a megemlítése, hogy minden 100.000 holdnyi öntözéshez a szivárgási és párolgási rendszerek figyelembevételével májustól augusztus végéig másodpercenként 100 köbméter víz rendelkezésre állását kell biztosítani. Nem foglalkozom tovább a vízhasznosítás kérdésének taglalásával, hanem rátérek azokra a vádakra, amikkel a vizek kártételei ellen történt munkálatokat, a vízrendezést illetik. jKiszárították vele az Alföldet, Szaharává tettéle, elvitték annak éltető elemét, a vizet a Fekete-tengerbe, megváltoztatták vele az Alföld klímáját, megfosztották az annyira hiányzó csapadékokat adó nagy, párolgó vízfelületekről. Hogy tehát ezeket az állított káros következményeket legalább részben enyhítsük, gondoskodni kell az Alföldön a nagy párolgást lehetővé tevő és amúgy is hasznos fásításról, erdősítésről és a föld szomjának enyhítéséről, a többtermelés fontos feltételéről: az öntözésről. Ha ezek a vádak valóságos igazságok volnának, jogos volna minden lesújtó kritika. Ha a javasolt módok tényleg arra vezetnének, hogy az Alföld csapadékát megnövelik, mindent félretéve, a legnagyobb áldozatok árán is haladéktalanul meg kell azokat oldani. No de nézzünk a vádak szemébe és feleljünk azokra úgy, amint a tudomány, nem pedig a műkedvelő vádolok fegyvereivel felelni lehet. Mégis, a felelet előtt ki kell emelnem hogy minden kalandos felfogástól eltekintve, igenis nagy, sőt sürgős szükségünk van a fásításra és erdősítésre, természetesen utóbbira ottan, ahol arra a jóravaló lehetőség meg is van. Nemcsak Alföldünk, de egész országunk faszegény. Hogy mindenféle faszükségletünket fedezni tudjuk, ma már ránk nézve idegenekké tett országokból való behozatalra és ennek folytán igen súlyos pénzáldozatra van szükségünk. Szükségünk van a fára azért is, hogy az alföldi gazda ne égesse el a marhatrágyát, amit gúnyosan magyartőzegnek vagy a Kunságban kuntőzegnek is szoktak nevezni, hogy ne égesse el szalmáját, hanem értékesítse mindkettőt gazdaságában a nem egy helyen hiányzó táperő pótlására, arra, hogy vele lehetővé tegye a talajéletet, biztosítsa a gazdának ezt az ingyenes, de annál szükségesebb munkatársát, ami nélkül nincsen termelés. Szükségünk van erdőkre, fasorokra, szélfogó pásztákra, mert megtörik a szél erejét, télvíz idején meggátolják a néha nagyon is gyér hótakaró széthordását, e mellett kitűnő por- és homokfogók. A fásítás egyben homokkötő is. A szelek erejének megtörése még más irányban is hasznos. Mindenki tudja ugyanis, hogy szélben nincsen harmat. Ha tehát szélárnyékokat tudunk teremteni, vagy legalább is meg tudjuk törni a szelek erejét, a harmatképződésnek kedvezünk. Az sem kicsinyelhető, hogy az erdők talaja igen sok vizet képes a felületen való lefolyástól megmenteni, mert hiszen az erdőtalaj nagy víznyelő és nagy vízvisszatartó képességű. Még az is kétségtelen, hogy amennyiben egyáltalában van csapadék, az erdők felett mindig valamivel több esik, mint a szabad földön, mert az erdő felett a levegő mindig páradúsabb, mint a mezőgazdasági művelés alatt álló területeken s így a lehulló csapadékot a párákból magával ragadott mennyiségek is szaporítják. Hogy azonban ez a szaporodás milyen csekély, arra talán elég annak megemlítése, hogy átlagban alig tesz ki 1%-ot és csak igen kivételes esetben éri el a 4%-ot. Viszont van ennek ellenszámlája is. Az erdő ugyanis rendkívül nagy- mennyiségű vizet párologtat el és annak jelentékeny részét az altalajból veszi és így annak vízmennyiségét csökkenti.
