Károlyi Zsigmond: A vízhasznosítás, vízépítés és vízgazdálkodás története Magyarországon (Tankönyvkiadó, Budapest, 1960)
II. A honfoglaló magyarság gazdasági élete
éppen a törzsek telephelyeit elválasztó gyepűk — elsősorban erdők — váltak, s a későbbi birtokadományozások éppen az erdő, illetve ligeterdő övezetről szólnak. Ezért szerepel okleveleinkben olyan gyakran az erdő, pl. a Fejedelem törzsét Ond és Botond törzsétől egyaránt elhatároló gyepű éppen a Duna—Tisza közi hátság hatalmas erdeje volt. Ugyanilyen szerepe volt a Nyírség és a Hortobágy egy részének is. (A debreceni Nagyerdő, ennek az írásbeli adatok alapján is kimutatható, ősi hortobágyi tölgyerdőnek maradványa.) A Duna—Tisza közén Kecskemét, Kis- és Nagykőrös és Cegléd környékének számos írott emlékéből jól ismert (kőris) erdeje mellett nagy erdők voltak még Alpár és Pusztaszer vidékén is; a Tiszántúlon Csongrádban Hódmezővásárhely, Békésben Szarvas, Csanádban Makó környékén. Mindezek maradványai részben még napjainkban is fellelhetők (ha másban nem, az erdei flóra nyomaiban), részben pedig csak a közelmúltban tűntek el, másrészük létéről pedig oklevelek vagy a hajdani növényvegetációra, állatvilágra utaló elnevezések sora tanúskodik.63 (A földrajzi elnevezésekre néhány példa: a hód és a szarvas az erdős, lápos területek jellegzetes vadjai; a helységnevekben szintén gyakori Tápió — az erdők ősi finnugor istene — ugyancsak erdőségekre utal.) Mint említettük, a délorosz pusztákon vándorló félnomád magyarságról már az arab—perzsa történetírók feljegyezték, hogy milyen nagy szerepet játszott életükben a víz. Ez jellemzi a honfoglaló magyar törzsek telephelyének kiválasztását is.'** Bár a magyar medence kedvezőbb csapadékviszonyai a kelet-európai száraz pusztákkal szemben nem tették volna ezt egy pásztornép számára feltétlenül szükségessé, mégis a honfoglaló magyar törzsek mindegyike valamely folyó vagy állóvíz mellékén telepedett le. Kétségtelen, hogy ebben a hadászati megfontolások mellett, melyek arra késztették, hogy szálláshelyeiket vizenyős területektől védett hátságokon, folyóktól körülölelt szigeteken üssek fel (»kanyargós folyásával lassan nagy területeket ölel körül — írja a Tiszáról már Amianus Marcellinus —, ahol a talaj többnyire vizenyős, és a folyók árterületei bővelkednek gyarapodó fűzfákban, és ezért járhatatlan a vidék, hacsak nem ismerői által«), a halászat érdekei is közrejátszottak. Az ország közepét megülő vezéri törzs szálláshelyének központja például a Balaton, illetve a Sió és a Sárvíz mocsaraitól, valamint a mai Pest megyei Duna-völgyi mocsaraktól védett Baracska és a Duna Visegrád- tól Mohácsig terjedő szigetsorozata volt: a Szentendrei sziget, a pesti és a Csepel-sziget, valamint a Duna ma már nem létezd 34
