Károlyi Zsigmond: A vízhasznosítás, vízépítés és vízgazdálkodás története Magyarországon (Tankönyvkiadó, Budapest, 1960)

I. Magyarország természeti adottságai – gazdaságföldrajzi és vízrajzi viszonyai és azok történeti változásai

az ember pusztító vagy javító tevékenysége nyomán a két övezet határvonalának állandó mozgását követhetjük. Jól ismert a legeltetés erdőpusztító, a füves puszta határait kiterjesztő hatása. Természetes tehát, hogy azokban az időkben, mikor a magyar Alföld a lovas nomád pásztornépek birodalmának középpontja lett, a puszták területe kiterjedt, az erdők határai pedig összébbszorultak. Így volt ez a hunok és az avarok idején egyaránt, s ugyanez a folyamat zajlott le a honfoglalás és a kunok letelepítése után is. Az is természetes, hogy a római történetírók hazájuk tagolt felszínéhez, kies völgyeihez, kisméretű legelőihez szokott szeme legelőször a füves puszták hatalmas méretein ámult el. Ugyanis annak ellenére, hogy az Alföld területének mintegy kétharmad részét a történelem folyamán általában erdők borították, a Tisza melléki központi pusztamezőhöz — az euráziai puszták Kárpátok koszorúja által elszakított távoli rokonához — hasonló puszta tőlünk nyugatra ismeretlen volt.

Ennek a füves pusztának határai a jégkorszakot követő időben, az Alföld erdőkorszakában minimálisra zsugorodtak össze. A honfoglalás idejében pedig, az avarok pusztulása óta eltelt idő alatt, a csekély népességből feltételezhetően, ismét az erdők váltak uralkodóvá.

Ma már a történelem adatai, az erdészeti tudományos kutatások elméleti megállapításai és a közelmúlt erdősítési munkálatainak nagyszerű gyakorlati eredményei egyaránt bizonyítják, hogy az Alföldön a rendelkezésre álló csapadék és a bőséges talajvíz mellett mindenütt megél az akár természetesen megtelepült, akár a telepített erdő. Ennek pedig óriási a gyakorlati jelentősége, hiszen »az erdő a vegetáció legmagasabb fokának lehetőségét fejezi ki«, vagyis »az Alföld hasznossá tétele minden részéhen lehetséges«. (Tuzson János)39 Mai ismereteink szerint az Alföld természetes állapota: a ligeterdő jellegzetes növényformációja,40 amelynek jellemző példáját nyújtja a védett területté nyilvánított királyhalmi nyárfaligetes füves mező. Itt a legeltetés és állatjárás megszüntetése után, a homoktalajon is, dúsan termő — térdig, derékig érő — füves mező és nyárfaliget alakult ki.

(Míg az Alföldön a ligeterdő övezetnek és jellegzetes növényformációjának a tarkaerdőnek ma már csak maradványai, emlékei lelhetők fel, a Dunántúl jellegzetes folyóvölgyei, vizes völgyfenekei hívebben megőrizték ennek a táj alakulatnak az ősi képét.)

A magyar mezőgazdaság mai területe tehát — á központi pusztamező, mint természetes mag körül kialakított — mestersé22