Károlyi Zsigmond: A vízhasznosítás, vízépítés és vízgazdálkodás története Magyarországon (Tankönyvkiadó, Budapest, 1960)
XVIII. Az öntözés iránti érdeklődés felébredése az 1863-as és az utána következő aszályos esztendők hatására. (Az öntözés természeti szükségessége)
indított vasúti építkezések erősen igénybe vették, a megkötött szerződések biztosítékát visszafizették a vállalkozóknak . . ,«297 Az öntözés és a csatomaépítkezések ügye tehát maradt a régiben. Pedig a vízimérnökeink által az öntözés és a csatornaépítés érdekében — elsősorban a Mérnök Egylet támogatásával — megindított akció hasznos külföldi tanulmányutakra, magas színvonalú tanulmányokra és javaslatokra, értékes és használható tervek készítésére vezetett. Ezek közül talán elég, ha a Felső-Tisza—Érvölgy—Hármas- Körös-csatoma, valamint a szárazéri öntöző és hajózócsatorna több változatban készült terveit említjük meg. Az előbbit Kiasz Márton, Bodoky Károly és Boros Frigyes készítették, az utóbbi pedig Boros Frigyes munkája volt.2®8 Jellemző, hogy a Tiszántúl öntözésére vonatkozó tervezések az egyre reménytelenebb kilátások hatására állandóan kisebb területre zsugorodtak: az FM folyócsatornázási osztálya által a századfordulón készített Tiszalök—Mezőtúri-csatornából előbb 30 000, később már csak 20 000 kh öntözését tervezték. Amikor pedig az első ^világháború előtt a debreceni Kultúrmérnöki Hivatal megkezdte a hortobágyi szikes öntözőtelep építését, már csak 2000 kh-ról volt szó, amelyet azonban még az építés folyamán tógazdasággá alakítottak.269 Ugyancsak a kiegyezés derűlátó légkörében született meg, az említett tervek sorozata mellett — mintegy vízépítésünk-víz- gazdálkodásunk addigi fejlődése, tudományos eredményeinek összefoglalásaként — első vízgazdálkodási programunk: Képessy József munkája »A magyar Alföld Hydrographiája, vízműszaki nézetek és javallatok a földöntözés érdekében« (1867).270 Ez a könyv, amely tökéletes és összefoglaló képet ad az öntözéssel kapcsolatos műszaki kérdések tisztázása terén elért eredményekről — egyben a kornak az öntözés agrotechnikája terén való járatlanságáról is —, megérdemli, hogy gondolatait röviden összefoglaljuk. Képessy az öntözés lehetőségeit és szükségességét természeti adottságaink rendszeres és tudományos ismertetésével bizonyítja s e téren úttörő munkát végzett. Beszédeshez hasonlóan élesen kikel azon bűnös gazdaságpolitika ellen, amely drága vasútépítésre fecsérli az ország erejét, ahelyett, hogy a víziutak fejlesztésével, a mezőgazdasági termelést biztosító vízimunkálatokkal igyekezne megteremteni gazdasági fejlődésünk előfeltételeit: »Nincs gondolkodni sok időnk, e térre kell lépnünk . . . előbb-utóbb, s jobb 173
