Károlyi Zsigmond: A vízhasznosítás, vízépítés és vízgazdálkodás története Magyarországon (Tankönyvkiadó, Budapest, 1960)
XVIII. Az öntözés iránti érdeklődés felébredése az 1863-as és az utána következő aszályos esztendők hatására. (Az öntözés természeti szükségessége)
fokú, de még mindig a passzív vízgazdálkodás keretébe tartozó vízrendezést, s a belvízlevezetés fejlődését ismertetni, azután térve iá a mezőgazdasági, illetve általában a vízhasznosítási, vagyis az aktív vízgazdálkodás terén végzett vagy tervezett munkálatokra. Ettől a rendszertől azonban a feladatok történeti felmerülésének sorrendje miatt tértem el és főleg azért, hogy ezzel is hozzájáruljak annak a tévedésnek végleges felszámolásához, mely a közvéleményben ismételten felbukkant, hogy ti.: »vízrendezéseinkkel túlzásba mentünk és kiszárítottuk az Alföldet.« »Mert a magyar mérnökök csak a vizek kártételeinek megszüntetésére gondoltak, de arról »megfeledkeztek« (!?), hogy aszály idejére tárolják a máskor pusztító vízkészletet.« Vízimunkálataink történetének műszaki szempontból általában teljesnek mondható, részletes és gazdag irodalmából eddig legfőképpen éppen ennek a kritikus pontnak a felderítése hiányzott. Annak bemutatása, hogy vízimérnökeink az ország vízrendezési és vízhasznosítási feladatait kezdettől fogva egységes komplexumnak tekintették, úgy ahogy azt a reformkor vízügyi programjában Széchenyi megfogalmazta. E feladatok megoldásában közvetve és közvetlenül az idegen önkényuralom akadályozta meg őket. XVin. Az öntözés iránti érdeklődés felébredése az 1863-as és az utána következő aszályos esztendők hatására A reformkor óta először, közel két évtized után, az 1863. évi aszály állította előtérbe az öntözés kérdését. Az ország egész gazdasági életét megrendítő elemi csapás hatására gazdasági és tudományps életünk valamennyi fóruma foglalkozott az aszály okaival, s kutatta megszüntetésének lehetőségeit. Így például a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók 1863. évi szeptemberi közgyűlésén Korizmics László mérnök, az öntözésügy régi harcosa, a szárazság elleni védekezés egyetlen igazán hatásos eszközeként az öntözést jelölte meg. Lényegében hasonló szellemben foglalt állást az Országos Magyar Gazdasági Egyesület, a kir. m. Természet- tudományi Társulat és az MTA is. A benyújtott értekezések szerzői általában a talaj táperejének fenntartásával, kedvező vízháztartásának biztosításával, az erdők mikroklímát is befolyásoló hatásával és főleg öntözéssel akarták kiküszöbölni az aszálykárokat. (Mint érdekességet megemlítem, hogy Jedlik Ányos — az elektrotechnika magyar úttörője, az elektromotor feltalálója és a dinamóelektromos elv felfedezője — is foglalkozott ezzel a 167
