Károlyi Zsigmond: A vízhasznosítás, vízépítés és vízgazdálkodás története Magyarországon (Tankönyvkiadó, Budapest, 1960)
XVI. Ármentesítési és folyószabályozási munkálataink története
nemzetközi tekintélyű vezetője Kvassay Jenő akaraterejének, szívósságának és politikai rátermettségének. E törvény alapján kezdték meg többek között a Közép-Duna szabályozását 20 millió forintos költségelőirányzattal, fejezték be a Tisza és a Bodrog szabályozását 12 év alatt 12 millió forint előirányzattal, valamint több kisebb folyó szabályozását az együttvéve 130 milliós keret felhasználásával. A munkálatok befejezését, valamint hajózóútjaink jelentős méretű (folyócsatornázással) fejlesztését az 1908. évi — víziberuházásokról intézkedő — XLIX. te. biztosította volna évi 7,5 millió korona kiutalásával. Ez azonban az első világháború miatt abbamaradt. Mielőtt befejezném a magyar vízimunkálatok hőskorának ismertetését, lehetetlen 'említés nélkül hagynom azt a sajnálatos tényt (ami a munkálatok elhúzódásának, átmeneti kudarcainak is egyik jelentős oka volt), hogy éppen hazánkban, amelynek életében a vizekkel való küzdelemnek Hollandia mellett a legnagyobb szerepe volt, az idők folyamán egyre jobban elhalványult a vízimunkálatok jelentőségének és szerepének a reformkorban felvillant felismerése. A kapitalizálódás, polgárosodás előrehaladásával, az idegen eredetű és a nemzet létérdekeivel szemben közömbös városi kozmopolita polgárság szellemi befolyásának erősödésével ez a felismerés, a természet időszakos erélyes figyelmeztetései ellenére is, szinte teljesen kihullt a nemzet tudatából: az árvizek csapásaitól legjobban szenvedő Tisza-völgy népének helyi jelentőségű ügyévé süllyedt. Legfőképpen pedig az ország sorsának irányítói, a kormányzat urai váltak (ebben is tökéletes ellentéteiként bizonyulva a reformkor haladó szellemű vezetőinek) a nép életébe vágó vízgazdálkodási kérdésekkel szemben teljesen közömbössé.253 A vízgazdálkodás kérdései a szenzációvadász zsurnalisztika által szított pillanatnyi hangulatok játékszerévé váltak. Ahogy már az 1855-ös hatalmas árvíz idején a kezdetleges árvédelmi töltések pusztulása miatt egyesek minden töltésezést feleslegesnek és hiábavalónak kiáltottak ki, úgy aszályok idején — először 1863-ban — a sajtó által is szított tudatlanság az ár-mentesítést- vízrendezést vádolta meg az Alföld »kiszárításával«, s voltak hangok, melyek a csatornák betömését, a gátak lerombolását követelték. Az ármentesítési-folyamszabályozási munkálatok üteme ilyenkor erősen lelanyhult, nemegyszer abbamaradt, hogy aztán az újabb csapadékos-árvizes periódus idején (1850—1900 között különösen világosan felismerhető négy csapadékos és négy aszá162
