Károlyi Zsigmond - Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja III. rész, A vízgazdálkodás eredményei 1945-1975-ig. (Vízügyi Történeti Füzetek 10. Budapest, 1976)

1. A vízimunkálatok szerepe az újjáépítésben — és a korszerű vízgazdálkodás kialakulása

tornaszakaszokat az élet- és vagyonbiztonság hiányában nem tudja ellenőrizni. A Tisza for­rásvidékén levő csapadékviszonyokra semmi adatunk nincs, a hóvastagságokat nem ismerjük és így következtetni sem tudunk arra, hogy milyen árvízre számíthatunk. Rámutattam, hogy már átlagos magasságú tavaszi árvíz esetén is az Alföld jelentékeny részének elárasztásával kell számolni, ami nemcsak mezőgazdasági károkat, hanem közlekedésügyi és ennek folya­modványaként hadászati nehézségeket okozhat." 16 ' 0 Molnár Endre a rendkívüli körülményekre való tekintettel a várható ta­vaszi árvizek elhárításához a Szövetséges Ellenőrző Bizottság támogatását kérte. Az értekezlet eredményeként a Vízrendezési Főosztály mérnökei — a Szövetséges Ellenőrző Bizottság támogatásával — már 1945. február közepén a helyszínen kereshették fel a tiszai társulatokat és a folyammérnöki hivata­lokat, valamint a megyék alispánját, hogy közvetlenül tájékozódjanak a helyzetről és egyben utasítást adjanak az árvédelmi felkészülésre, amit ter­mészetesen a helyi szerveknek, és elsősorban helyi erőkkel, kellett megol­daniuk. A Heves—Szolnok—Jászvidéki Ármentesítő Társulatnál maga Molnár Endre járt, 1945. febr. 23-án, tájékozódva a társulat helyzetéről és egyben tájékoztatva a helyben maradt mű­szaki személyzetet a feladatokról és a felsőbb szervek támogatása révén biztosított lehetősé­gekről. 13 Különösen súlyos volt a balparti Középtiszai Ármentesítő Társulat helyzete, melyet nem­csak saját árvédelmi műveinek megrongálódása miatt fenyegetett az elöntés veszélye: a tiszapolgári híd közelében ,,négy helyen térszínig felrobbantott" 16 /^ árvédelmi töltés nyílá­sain kiömlő árvíz az egész Nagykunságot eláraszthatta volna. A közép-tiszavidéki társulatok személyzete, mint láttuk, már a központi intézkedések előtt, azokat be nem várva, önállóan megkezdte megrongálódott védműveinek helyreállítá­sát — a közvetlenül fenyegető 1945. évi árvízveszély elhárítása érdekében. Nemcsak a tiszai töltések legveszélyesebb sérüléseit állították helyre, hanem —• ott, ahol a belvízszivattyú-tele­pek üzemképtelenné váltak — a belvízrendszer csatornáira is előzetes vízvisszatartási védelmi tervet dolgoztak ki; a megsérült zsilipeket pedig (pl. a m i i I éri tiszai zsilipet) a várható árvíz elől ideiglenes körtöltéssel zárták el. Az árvédelmi művek vázolt katasztrofális helyzetében és védtelenségé­ben elsősorban a társulatok önálló kezdeményezésének és az időben érke­zett központi támogatásnak •— valamint az árhullám viszonylag gyors levo­nulásának volt köszönhető, hogy 1945-ben az árvíz fenyegető kártételeit si­került elhárítani. Még be sem fejeződtek ugyanis az ideiglenes helyreállí­tási munkák, amikor március elején a Tisza áradni kezdett s legveszélyesebb árhulláma Szolnoknál, ápr. 8-án, egy többéves időszak maximumával: 838 cm-rel tetőzött. A visszaemlékezések e nehéz időszak átvészelését általában egy szára­zabb periódus kezdetével magyarázzák. A Közép-Tiszavidéken, a szolnoki vízmérce jellemző adatai szerint, más volt a helyzet: egy többéves időszak legmagasabb és legfenyegetőbb árvize éppen a 838 cm-rel tetőző, tehát az 1941. évi maximumot 18 cm-rel megkö­zelítő, 1945. évi áprilisi árhullám volt. Az árvíz rendkívüli magassága pedig nyilvánvalóan a felrobbantott hidak, illetve a medret eltorlaszoló hídroncsok duzzasztó hatásának tulajdonítható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom