Károlyi Zsigmond - Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja III. rész, A vízgazdálkodás eredményei 1945-1975-ig. (Vízügyi Történeti Füzetek 10. Budapest, 1976)
5. A „Tiszavölgy rendezésének" korszerű megoldása — a Tiszavölgyi Vízgazdálkodási Rendszer (TVR) keretében
ségét jelentő — tarozáson alapuló vízkészlet-gazdálkodás korszakának a kezdetét jelzi. 157 A vidék egész fejlődésére nézve döntő, s ezen keresztül az ország egész területére kisugárzó hatása természetesen csak a létesítmény teljes kiépülése után, egy hosszabb fejlődési folyamat eredményeként érvényesülhet. Történetileg azonban a célkitűzéseknek, a szemléletnek az a változása a döntő, mely a munka megkezdéséhez, 1967-hez, rögzíthető. De azért is számíthatjuk 1967-től a korszerű, komplex vízgazdálkodás korának a kezdetét, mert ettől kezdve a tározásos gazdálkodás követelményei és lehetőségei, mint láttuk, döntően meghatározzák minden vízügyi szakágazati tevékenység további irányát. Az I. építési ütem keretében nemcsak a főcsatornák felső szakaszai épültek meg, hanem az öntözőcsatornák és rendszerek egy része is újjáépült, ill. megtörtént a korábbi rendszerek „átkapcsolása". Mindez pedig nemcsak a program gyakorlati megvalósulásaként jelentős, hanem máris újabb tapasztalatokkal segíti a következő II. és III. ütem (1976—1980 és1980—1985) tervezését és kivitelezését. Területünk vízgazdálkodásának megalapozásában korábban, mint láttuk, már a Tiszalöki Vízlépcső (Tisza I.) is szerepet játszott (a vízkivételekkel együtt), mégpedig elsősorban a Nagykunság vízellásátában és a Körösvölgy vízpótlásában. Hasonló, sőt talán még nagyobb szerepre hivatott területünk fejlesztésének megalapozásában a Csongrádi Vízlépcső és a hozzá csatlakozó Alpári Tározó is. Ezért a továbbiakban ezzel is foglalkoznunk kell. 5.2 A KISKÖREI ÉS A CSONGRÁDI VÍZLÉPCSŐ — ÉS SZEREPÜK A „TISZAVÖLGYI VÍZGAZDÁLKODÁSI RENDSZERBEN (TVR) ™» A Kiskörei Vízlépcső átadásával és a Csongrádi Vízlépcső elérhető közelségbe kerülésével — az építés előkészítésének megkezdésével — ma már világosan kirajzolódnak előttünk a Tiszavölgy rendezésére vonatkozó régi elgondolások korszerű megvalósításának körvonalai. Születőben van — a vizek kártételei elleni fokozott védelem (az ár- és belvízmentesítés, -gazdálkodás) megvalósításán túl a sokoldalú (mezőgazdasági, ipari, kommunális és közlekedési) vízhasznosítást egyaránt szolgáló, lehetőségeit biztosító és alapjait megteremtő „Tiszavölgyi Vízgazdálkodási Rendszer". Programjának csupán egyik oldalát jelzi a közkeletű „Tisza-csatornázás" megjelölés, amely csak a vízlépcsők víziútfejlesztési feladataira utal. De hasonlóképpen egyoldalú beállítás lenne, ha a Rendszert csak a Tisza völgyében létesítendő öntözőrendszerek egészének tekintenénk. A döntő a Tiszavölgy korlátozott vízkészletével, a tág határok között változó hasznosítható vízhozamával való hatékony gazdálkodás: a tarozáson alapuló vízkészletgazdálkodás lehetőségének a megteremtése. Ennek lényegét és jelentőségét valójában csak akkor ragadhatjuk meg, ha a vízlépcsők által tározott vízkészlet adatait és — az ennek függvényében növekvő — hasznosítható vízkészlet (illetve vízhozam = m 3 /s) adatait vizsgáljuk. Ismeretes, hogy a Tiszából kisvíz idején — általában éppen az öntözési idényben — mindössze 55 m 3 /s emelhető ki. Ezt a mennyiséget a Tiszalöki Vízlépcső 39 millió m 3-es me-
