Károlyi Zsigmond - Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja II. rész, A rendszeres szabályozások kora (1846-1944) (Vízügyi Történeti Füzetek 9. Budapest, 1975)

5. A „Tiszavölgy rendezésének" további feladatai — A vízhasznosítások helyzete a Közép-Tisza vidékén a XIX—XX. században - 5.1. Vízi utak, csatornák, kikötők

A Tisza és a Tiszavölgy hajózását tekintve e korszakban nemcsak lemaradásról, hanem abszolút hanyatlásról beszélhetünk, amiben elsősorban az állami közlekedéspolitika korszerűtlensége és rövidlátása tükröződik. A rendszeres szabályozásokat megkezdő Széchenyi után csak egyetlen közlekedéspolitikusunknak sikerült, rövid időre, nemzetközi színvonalra emelnie a magyar közlekedéspolitikát: Baross Gábornak, de munkájának jelentőségét utódai csak részben értették meg.

130 34. ábra. Müller Adolf: Szolnok látképe a XIX. sz. derekán (Rézmetszet) A Tiszavölgy, és ezen belül a Közép-Tiszavidék és Szolnok, hajózása ugyanis nemcsak ma már alig ismert, hanem szinte alig hihető méretű és jelentőségű eleme volt a terület gazdasági életének. A mai olvasó számára ezt a sószállítás, e nyilvánvalóan országos jelentőségű és egzisztenciális érdekű tevékenység méretei is csak részben sejtetik. Talán a legjobban tükrözik a valóságot, naivitásuk ellenére is, a korabeli szolnoki városképek, amelyek megörökítették számunkra a legkülönbözőbb tiszai hajótípusokat: a ,,népi" kishajózást képviselő halászladikoktól és fahajóktól kezdve, a még ősibb sótalpakon és tutajokon keresztül, a burcsellákcn, a szegedi típusú gabonaszállító hajókon át egészen a múlt század derekán megjelent gőzhajókig és uszályokig. Sőt a híres „Szolnoki Müller" közismert lapján a vízi jármüvek és hajómalmok sokasága mögött, a só- és tutajkikötők mellett — az új kor jeleként — már a Magyar Középponti Vasút szolnoki „teherpályaudvara" és „kikötője,, is feltűnik. (A provinciálisán naiv ábrázolás realitása pontos mérnöki felvételekkel, térképekkel is igazolható.)

131 A viszonylag szűk határú Szolnokot a régi leírások mindig is „kamarai városként", egy közlekedési csomópont „termelési potenciálját" hasznosító kereskedő-iparos településként jellemezték.

132 Lakói elsősorban a só- és faszállításból, fa- és bőrfeldolgozásból, általában terménykereskedésből, szállításból-fuvarozásból éltek. (Beleértve ebbe az, érdekes módon, mindig ki-