Károlyi Zsigmond - Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja II. rész, A rendszeres szabályozások kora (1846-1944) (Vízügyi Történeti Füzetek 9. Budapest, 1975)
2. A Közép-Tisza szabályozása - 2.2. Ármentesítések, árvizek, árvízvédelem - 2.2.2. A „megpróbáltatások időszaka" (A rendkívüli árvizek)
E közismert adatsorok nyilvánvalóan mutatják, nogy az árvizek tetőző vízállásai — az időszakos vagy helyi módosító tényezők ellenére is — folyamatosan emelkedő jellegűek. Az is látható, hogy ez a tendencia a Közép-Tiszán is 1876—1888(1895) között gyorsult fel, majd átmeneti mérséklődés után 1919-ben ismét erősödött. Adatok a Közép-Tisza rendkívüli árvizeinek történetéből (1853—1919) Az 1853. és 1855. évi árvíz 91 92 Közvetlenül az ármentesítési munkálatok megkezdését követően két nagy árvíz is érte a Közép-Tiszavidéket. Csaknem az egész árterületet elborították és új maximumaikkal a töltéstervek fejlesztését tették szükségessé. Az addig épült gátszakaszok sem az árvizek levonulását nem befolyásolták, sem védelmet nem nyújtottak a társulatok számára. A jobb parti Jászkiseri Egylet tervezett 84 km-es gátjából 1855-ben még csak 10 km állt s ezért szinte a teljes árterület víz alá került. Az elárasztás méreteit pontosan ismerjük, mert a korábban bevallás útján meghatározott érdekeltségi területet éppen az 1855. évi vízborítások bejárásával vizsgálták felül és helyszíneléssel állapították meg 85 600 ha-ban (148 800 kh). Szerencsésebb helyzetben volt a Törökszentmiklósi Egylet, amelynek alakulásakor számított 5 640 ha (13 155 magyar hold) területéből „mindöszsze" 2140 ha került víz alá. Nagyobb részt megvédték a gátak a kis szalóktaskonyi, a roffi és a gyenda—tiszabői öblözetet is. (Mivel az árvízi tározótér itteni csökkenése legfeljebb helyi, és néhány centiméteres duzzadást okozhatott, ezt a két árvizet — Kvassay, Korbély és mások nyomán — még a szabályozás előtti állapotra jellemzőnek tekintjük.) Az 1860-as és 61-es, valamint az 1867-es* és 68-as árvíz elsősorban a Felső-Tiszán volt veszedelmes és a bodrogi és felsőszabolcsi társulat területén okozott töltésszakadást és elöntést. Az 1876. évi árvíz 94 1876 a tartós és ismétlődő árvizek éve volt. Márciustól—júliusig egymást követték az árhullámok, amelyeket a gyors olvadást követő tavaszi-nyári esőzések és mellékfolyók (főleg a Bodrog) árhullámai tápláltak. Az alig helyreállított gátakat az év végén újabb árhullám tette próbára. A felbomlott Hevesi Társulat szalók—tiszabői szakaszán ekkor társulat nem működött és az érdekeltségek, a kedvezőtlen közigazgatási viszonyok között, nem tudták a védelmet megszervezni. (A községek közereje ugyanis veszély esetén saját területét védelmezte.) Ezért a védtelen gátak ismételt átszakadása nyomán (Erdei-fok, Ledencei magaslat, márc. 23.) mindhárom öblözet víz alá került. A kitört ár Abád és Szalók addig biztonságos belterületét is elérte s a lakosságot sátortáborba kellett költöztetni. Hogy a még álló házakat megmentsék, hatóságilag megnyitották a szomszédos örvény—abádi öblözet lokalizációs gátját, az ún. Buk-gátat, és a vizet a társulat jól megvédett 10 000 ha-os árterületére bocsájtották. Azonban ez sem segített: márc. 25-én az ár kétoldalt megkerülve, majd áttörve a régi („alvó") Mirhó-gátat, ősi útján, a ' Az 1867. évi árvizek levonulásáról a Szolnoki Folyamosztály részletes jelentést készített. (Lásd a 93. sz. alatt.)
