Károlyi Zsigmond - Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja II. rész, A rendszeres szabályozások kora (1846-1944) (Vízügyi Történeti Füzetek 9. Budapest, 1975)

A rendszeres szabályozások előzményei és az előkészítő munkák

használt értelemben, egyre gazdagodó tartalommal. Széchenyi, miként a vízügyi tevékenység földrajzi keretei tekintetében legalább egy évszázaddal előzte meg a kortársak gondolko­dását, a „vízrendezés" fogalmában is a legmodernebb szemléletnek megfelelően határozta meg a vízügyi tevékenység feladatainak körét: a vizek kártételei elleni védekezés (ármen­tesítés, lecsapolás, belvízrendezés) feladatainak megfogalmazása mellett programot adott „a vizek mindennemű hasznosítására": elsősorban a vízi utak fejlesztésére és a nem ke­vésbé fontos öntözésre is. (Elszórt megjegyzései mellett különösen Paleocapa véleménye arra utal, hogy — nyilván Beszédes hatására — gondolt az ipari vízhasznosításokra is. Sőt, Beszédes nyomán, a vízgyűjtő fásításának, az erdőtakaró védelmének, a későbbiek során — egészen napjainkig — egyre súlyosabb problémákat okozó kérdését is felvetette. (Mind­erre „A szabályozások betetőzése — a vízhasznosítások előkészítése" c. fejezetben térünk vissza.) A Tisza egységes és általános szabályozásának tervét, mint ismeretes, Széchenyi István, ekkor a Közlekedési Bizottmány elnöke, elgondolásainak megfelelően és útmutatásai alapján, régi munkatársa, Vásárhelyi Pál — a Vízügyi és Építészeti Főigazgatóság hajózási felügyelője — dolgozta ki, a Tiszavölgyi Társulat megbízása alapján és programjának tekintetbe vételé­vel.^ A munkálatok megkezdését, mint láttuk, a felsőtiszai megyék ellenzéki magatartása: az állami előkészítő munkák ütemével való elégedetlensége is sürgette. A kiéleződő ellentétek és a fenyegető anarchia elhárítása tette sürgetővé a Felső-Tisza egységes szabályozására vonatkozó és az együttműködés lehetőségeit biztosító „Előleges javaslat" mielőbbi elkészí­tését (1845). 26 Mikor azonban, 1845 őszi szervezőkörútja során — a hosszantartó alsó-tiszai árvíz kártételeit látva — Széchenyi meggyőződött a Tiszára vonatkozó elképeléseinek he­lyességéről, az egész Tiszavölgy (a befogadó és a mellékvizek) egységes és általános sza­bályozási tervének kidolgozását javasolta (1846. jan.). Ennek elkészítése nem kevésbé sür­gető körülmények között történt. 27 Mindezek a körülmények magyarázzák a Vásárhelyi-terv ellentmondásosságát: zseniali­tása ellenére is vitatható részleteit. Erényei Vásárhelyi gyakorlati tapasztalatainak gazdagságára vezethetők vissza. (Még későbbi ellenfele, Herrich Károly is elismerte, hogy „Vásárhelyi oly gadag (adat)anyagot mutatott be, minőt eddig soha egy folyóról mérnök előmutatni nem bírt . . ," 28 Széchenyi politikai irányítása pedig nemcsak a gazdasági igények tekintetbevételét jelentette, hanem a legkorszerűbb műszaki követelményeknek is megfelelt. Voltak azonban a tervnek fogyatékosságai is. Engednie kellett a felsőtiszai megyék követeléseinek, másrészt pedig az előterjesztés sürgető volta sem adott lehetőséget e kö­vetelésnek és az objektív követelmények reális összevetésére és mérlegelésére. így azután a — mai szemmel nézve — tömörségében is elismerésre méltó tervleírás (valójában csak a nagyobbrészt szétszóródott tervek rövid szöveges indoklása) — az érdekeltek szemében nem bizonyult eléggé meggyőzőnek, a szakemberek körében pedig tág teret nyitott a meddő vitáknak és félremagyarázásoknak. Az érdekeltek egy része ugyanis megijedt az újszerű és nagyszabású terv várható költségeitől, mások pedig, a nyakas ellenzékieskedők, eleve fenn­tartással fogadták a „hivatalos" tervet. Ezért, amikor Vásárhelyi, éppen a terve védelmében folytatott vitában, szívszélhűdést kapott, majd meghalt, előterjesztését újabb szakértői felülvizsgálat, bírálat alá kellett bo­csátani. E vita döntő tényezője Pietro Paleocapa, velencei építészeti igazgató, a Pó-szabályo­zás tervezője és vezetője. Vásárhelyi terve, mint közismert, két egymástól elválaszthatatlan rész­ből állott: a meder szabályozását célzó átvágásokból és az árvizek szétte­rülését korlátozó, az árvízi meder kialakítását biztosító „Tisza-szabályozási védtöltések"-ből. Az átvágások terve évszázados helyi gyakorlaton és a folyó életét meghatározó természeti erőkkel való együttműködésen alapult: az „érett" kanyarok természetes leszakadásának meggyorsításával kívánta meg­rövidíteni a folyó pályáját és növelni esését, az árhullámok levonulásának

Next

/
Oldalképek
Tartalom