Károlyi Zsigmond - Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja II. rész, A rendszeres szabályozások kora (1846-1944) (Vízügyi Történeti Füzetek 9. Budapest, 1975)

A rendszeres szabályozások előzményei és az előkészítő munkák

használt értelemben, egyre gazdagodó tartalommal. Széchenyi, miként a vízügyi tevékenység földrajzi keretei tekintetében legalább egy évszázaddal előzte meg a kortársak gondolkodását, a „vízrendezés" fogalmában is a legmodernebb szemléletnek megfelelően határozta meg a vízügyi tevékenység feladatainak körét: a vizek kártételei elleni védekezés (ármentesítés, lecsapolás, belvízrendezés) feladatainak megfogalmazása mellett programot adott „a vizek mindennemű hasznosítására": elsősorban a vízi utak fejlesztésére és a nem kevésbé fontos öntözésre is. (Elszórt megjegyzései mellett különösen Paleocapa véleménye arra utal, hogy — nyilván Beszédes hatására — gondolt az ipari vízhasznosításokra is. Sőt, Beszédes nyomán, a vízgyűjtő fásításának, az erdőtakaró védelmének, a későbbiek során — egészen napjainkig — egyre súlyosabb problémákat okozó kérdését is felvetette. (Minderre „A szabályozások betetőzése — a vízhasznosítások előkészítése" c. fejezetben térünk vissza.) A Tisza egységes és általános szabályozásának tervét, mint ismeretes, Széchenyi István, ekkor a Közlekedési Bizottmány elnöke, elgondolásainak megfelelően és útmutatásai alapján, régi munkatársa, Vásárhelyi Pál — a Vízügyi és Építészeti Főigazgatóság hajózási felügyelője — dolgozta ki, a Tiszavölgyi Társulat megbízása alapján és programjának tekintetbe vételével.^ A munkálatok megkezdését, mint láttuk, a felsőtiszai megyék ellenzéki magatartása: az állami előkészítő munkák ütemével való elégedetlensége is sürgette. A kiéleződő ellentétek és a fenyegető anarchia elhárítása tette sürgetővé a Felső-Tisza egységes szabályozására vonatkozó és az együttműködés lehetőségeit biztosító „Előleges javaslat" mielőbbi elkészítését (1845).

26 Mikor azonban, 1845 őszi szervezőkörútja során — a hosszantartó alsó-tiszai árvíz kártételeit látva — Széchenyi meggyőződött a Tiszára vonatkozó elképeléseinek helyességéről, az egész Tiszavölgy (a befogadó és a mellékvizek) egységes és általános szabályozási tervének kidolgozását javasolta (1846. jan.). Ennek elkészítése nem kevésbé sürgető körülmények között történt.

27 Mindezek a körülmények magyarázzák a Vásárhelyi-terv ellentmondásosságát: zsenialitása ellenére is vitatható részleteit. Erényei Vásárhelyi gyakorlati tapasztalatainak gazdagságára vezethetők vissza. (Még későbbi ellenfele, Herrich Károly is elismerte, hogy „Vásárhelyi oly gadag (adat)anyagot mutatott be, minőt eddig soha egy folyóról mérnök előmutatni nem bírt . . ,"

28 Széchenyi politikai irányítása pedig nemcsak a gazdasági igények tekintetbevételét jelentette, hanem a legkorszerűbb műszaki követelményeknek is megfelelt. Voltak azonban a tervnek fogyatékosságai is. Engednie kellett a felsőtiszai megyék követeléseinek, másrészt pedig az előterjesztés sürgető volta sem adott lehetőséget e követelésnek és az objektív követelmények reális összevetésére és mérlegelésére. így azután a — mai szemmel nézve — tömörségében is elismerésre méltó tervleírás (valójában csak a nagyobbrészt szétszóródott tervek rövid szöveges indoklása) — az érdekeltek szemében nem bizonyult eléggé meggyőzőnek, a szakemberek körében pedig tág teret nyitott a meddő vitáknak és félremagyarázásoknak. Az érdekeltek egy része ugyanis megijedt az újszerű és nagyszabású terv várható költségeitől, mások pedig, a nyakas ellenzékieskedők, eleve fenntartással fogadták a „hivatalos" tervet. Ezért, amikor Vásárhelyi, éppen a terve védelmében folytatott vitában, szívszélhűdést kapott, majd meghalt, előterjesztését újabb szakértői felülvizsgálat, bírálat alá kellett bocsátani. E vita döntő tényezője Pietro Paleocapa, velencei építészeti igazgató, a Pó-szabályozás tervezője és vezetője. Vásárhelyi terve, mint közismert, két egymástól elválaszthatatlan részből állott: a meder szabályozását célzó átvágásokból és az árvizek szétterülését korlátozó, az árvízi meder kialakítását biztosító „Tisza-szabályozási védtöltések"-ből. Az átvágások terve évszázados helyi gyakorlaton és a folyó életét meghatározó természeti erőkkel való együttműködésen alapult: az „érett" kanyarok természetes leszakadásának meggyorsításával kívánta megrövidíteni a folyó pályáját és növelni esését, az árhullámok levonulásának