Károlyi Zsigmond - Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja II. rész, A rendszeres szabályozások kora (1846-1944) (Vízügyi Történeti Füzetek 9. Budapest, 1975)

A rendszeres szabályozások előzményei és az előkészítő munkák

A Tisza-szabályozás korábbi krónikái elsősorban a gazdagabb felsőtiszai megyék kezdeményezését tartották számon. A valóságban azonban a Tisza szabályozásának követelése az egész Tisza mentén érlelődőben volt. Vegyük sorra az eseményeket. Az állami előkészítő munkálatok haladásával elégedetlen zempléniek Beszédes Józsefet bízták meg a megye vizeinek rendezésére vonatkozó tervek elkészítésével (1842), majd megvalósításukra „egyletbe" tömörültek. Ez volt az első tiszai társulat (1843). Mivel a feladat megoldása lehetetlen volt az alsóbb területek vizeit érintő beavatkozások nélkül, Beszédes a Szabolcs megyét érintő Kerecsen-komorói átmetszés, sőt egy tiszántúli csatorna javaslatára is kiterjeszkedett. Természetes, hogy elgondolásai az alsóbb területek félő veszélyeztetettsége, valamint a megyei autonómia sérelme miatt egyaránt heves vitát, sőt ellenállást váltottak ki. Növelte a helyzet bonyolultságát, hogy Zemplén példáját követve Bereg is önálló egyletet szervezett és saját tervekkel lépett fel (1844). A vitatható tervek választékának növeléséről Galambos Sámuel és Lamm (Lám) Jakab felsőtiszai mérnökök gondoskodtak. Ezért került a megoldhatatlan vita a nádor — a középkori eredetű „nádori bíróság" — elé. Ebben a kritikus helyzetben kapcsolódott be az ügyek intézésébe Széchenyi István, mint az újonnan felállított Közlekedési Bizottmány elnöke és vízszabályozási kir. biztos.

19 A helyzet, a lehetőségek és feladatok pontos felmérésén alapuló programja és szervező munkája döntő hatással volt a középtiszai munkálatokra is, ezért azzal kissé részletesebben kell foglalkoznunk. Széchenyi a különböző megmozdulásokat, ellentéteik dacára, a Tisza szabályozására irányuló törekvések erősödéseként üdvözölte, ami nemcsak időszerűvé, de sürgetővé is tette a munka ésszerű megszervezését és mielőbbi megkezdését. Különösen örömmel fogadta s a fejlődés fontos tényezőjének tekintette az érdekeltek önkéntes társulását: a társulati forma terjedését. Az új feladat megoldásának megfelelő eszközét a nehézkes állami igazgatástól és a még nehézkesebb megyei szervezettől független, s a reformkor első sikeres vízszabályozásainál eredményesnek bizonyult társulati szervezetben ismerte fel. Szervezőmunkájának középpontjába a vízügyi adottságok és feladatok alapján létrehozandó, a közigazgatási-politikai keretektől független, helyi társulatok szervezését és a közös feladatok által megkövetelt összefogásukat: a központi Tiszavölgyi Társulat létrehozását állította. Programjának — és egész szervező munkájának — alapelve: az egységes szabályozási terv, az önkéntesen egyesült társulatok egységes munkaszervezete, a tervszerű végrehajtás és a központi (társulati és állami) irányítás és ellenőrzés volt. (A kezdeti eredmények éppúgy igazolták ezeknek az elveknek a helyességét és fontosságát, mint az abszolutizmuskori és kiegyezés utáni anarchia tanúságtétele, vagy később, az újjászervezett vízügyi szolgálat sikeres munkája.) Széchenyi szervező munkájában a helyi kezdeményezésekre támaszkodott: arra a négy társulatra, mely az első, 1845. szept. 27. és okt. 16. közötti, szervező körútja során tartott gyűléseken már fennálló szervezetként vett részt. Ilyen volt az 1843-ban alakult zempléni, az 1844-ben létrehozott beregi és az 1845. máj. 30. és okt. 9. között szervezett tiszadobi (később: alsószabolcsi) társulat.*