Kaliczka László: Hegy- és dombvidéki vízrendezés (EJF, Baja, 1998)

8. Kivitelezés

8. Kivitelezés A gépek alkalmazása az mellett, hogy a nehéz kézi munkát ki lehetett váltani, magukkal hozták azt is, hogy a medrek melletti növényzetet el kellett távolítani. A kotrógépek hatósugarában nem maradhatott fa, de tuskó sem, mert azon a gép fennakadhatott. Ez mellett a nagytelejesítményü gépek kihasználása miatt néhány tized m3/fm szükséges kotrás helyett több m3 kitermelése ösztönözte a végrehajtót. A 70-es évtized termelékenységi mutatói is ezt követelték. A természetvédelmi ill. környezetvédelmi igények megjelenése alapvetően megkérdőjelezte ezt a fel­fogást. A természetharmonikus vízrendezés elvei is szükségtelenné teszik az általában nagy földmunkák­kal együttjáró vízrendezéseket. A mederkotrások eszköze általában ma is a kotrógép, de egyrészt meg kell keresni azokat a lehetősé­geket, amelynél nem szükséges a meder és a meder melletti területek növényzetének kiirtása ill. keresni kell azokat a gépi eszközöket, amelyekkel a meder földmunkái a természetre a legoptimálisabban hajtha­tók végre. Természetesen amit az ésszerű árvízvédelem érdekében el kell végezni, az a vízépítő mérnök erkölcsi, szakmai kötelessége. A gépi munka mellett sok esetben ismételten kézi erővel kell a mederrendezést végrehajtani, ahol nö­vényi értéket (pl. fát, fákat) akarunk megvédeni. Ilyen esetekben ideiglenesen meg kell oldani a meder víztelenítését (terelőárokkal). A feladat ilyen megoldása természetesen nagyobb költséget igényel, de a környezet és a természetvéde­lem többletköltségekkel jár. 8.3. A mederrendezés végrehajtása A kivitelezés megkezdése előtt, a parti tulajdonosokkal tisztázni kell az ideiglenesen igénybeveendő te­rület mértékét (felvonulási út, depónia, földelterítés, stb.), és a szükséges kártérítésre vonatkozó igénye­ket. Ha ez nem történik meg a munkakezdés előtt, a későbbiek során a károkozásra való igények határta­lanok tudnak lenni. Meg is kell választani a kivitelezés idejét, azért, hogy egyrészt pl. ne aratás előtt menjünk a gabonába, a kertészetbe, a rétre, stb. Meg kell vizsgálni azt is, hogy az élővilágot hogyan érheti a munka végrehajtása. Védett madár költési ideje pl. nem ajánlott a munkavégzésre. Belterületen végzendő munkáknál a várható kifogások, igények száma, helye, oka nem is sorolható. Nagyon fontos: nem mehetünk el érzéketlenül a kérések, igények mellett Belterületen különösen fontos a várható károk felmérése, jegyzőkönyvi tisztázása, ha lehet videofelvételek készítése. Kitűzés a tervezett meder (mü) helyét, nyomvonalát az alapvonal segítségével kitűzzük. A meder esetén a felső koronaszélességet (mederéleket) jelöljük ki. A mederélek kitűzése mellett megadjuk a szelvényenként! leásást, a rézsűhajlást és a tervezett mederfenék szélességet (csészeszelvény esetén a fenékvonal felett a tervező által általában 20-30 cm-re megadott mederszélességet). Előfordulhat, hogy nincs meg a felmérési alapvonal. Ilyen esetben meg kell próbálni a meglévő állandó tereptárgyak segítségével helyreállítani az alapvonalat. Ha ez nem oldható meg, a meglévő meder ten­gelyvonalát kell meghatározni és a felmérési keresztszelvényekből, azok tengelyvonala segítségével hely­reállítjuk az alapvonalat. A kotrás megindulása előtt a depónia helyét, ill. a kitermelt földelhelyezését, elterítését (elszállítását) is a munkát végrehajtó dolgozók felé meg kell adni. Munkavégzés közbeni szállítási útvonalat is ki kell jelöl­ni. Nagyon sok kártérítési vita és költség származott a munkahelyet megközelítő jármüvek által okozott károk miatt. A kotrási munka megindításával egy időben szólni kell az állandó vitát okozó kérdésről: Hol kezdjük a meder kotrását? A legalsó szelvényben és innen haladunk felfelé? Vagy fölülről lefelé haladva végezzük a meder rendezését? Véleményünk szerint alulról felfelé kell haladni, mert:- a felülről érkező víz a munkaterületen át szabadon távozhat, a gépek kisvízben dolgozhatnak, jobban ellenőrizhetik a kialakítandó mederszelvényt,- rendezettebb lesz a rézsű. Készült a Phare Program támogatásával a HU - 94.05 0101-L0018/14 sz. projekt keretében 81

Next

/
Oldalképek
Tartalom