Kalapis Zoltán: Régi vízivilág a Bácskában és Bánátban (Forum, Újvidék, 1993)
Az utolsó tiszai komp
fel, ez külön költségvetési tétel is volt. A közlekedés, mint egyébként is, egész éjjel tartott, a kompokat acetilén lámpákkal világították meg, üzemeltetésükre évente 300 kilogramm karbid kellett. 1912-től egy vendégmarasztaló épület is áll a révhely bánáti oldalán: a pádéi képviselő- testület megbízásából ebben az évben fejezte be a kompcsárda építését Steva Kuburié kőművesmester. Abban az időben is két komp és egy ladik állt az átkelő forgalom szolgálatában. „Mind a három jármű gondosan kátrányozva és fenntartva van” — írja egy mérnök a szokásos évi kompszemle kapcsán. Ilyenkor műleírások is készültek, ezek ismertetése ezúttal elmaradhat, hiszen a kompok 30 év alatt, akárcsak az elmúlt századok során, műszakilag alig változtak. A község, amikor átvette a révhelyet, teljesen felújította felszerelését. Két új kompot állított be. Néhány üzleti levél tanúsága szerint a Ganz gyár 1909. április 6-án leszállított egy 360 méter hosszú, 180 fonatból készült sodronykötelet. ,A két komp, fenyőfa lévén, minden öt évben kicserélendő” — áll az egyik iratban. De közben is, a számlák alapján ítélve, van dolga a kovácsnak, kötelesnek, bognárnak, a révháznál pedig az asztalosnak, kőművesnek. A helyi fakereskedő évente többször szállít fenyőgerendát, fenyőpallót, egy adai vaskereskedő pedig vasárut. De még így is, az állandó karbantartás ellenére is 1912-ben mindkét kompon „oly alapos javítás (superolás) vált szükségessé, ami 1200 koronába került”. Évente kétszer- háromszor kell cserélni a kifeszített sodronykötélen futó sárgaréz csigákat is. A dologi kiadások között szerepel a révészek védőöltözetének beszerzése, évente csizmát, időnként gumiköpenyt kapnak. Az utóbbiért, azaz a révészeknek leszállított „kautschuk köpenyek” után az adai özvegy Buchmüller Éva 35,74 koronát kapott. A révhely fenntartása minden évszakban gond. A tavaszi nagy vizek után, évente öt- ször-hatszor meg kell tisztítani a lejárót az iszaptól. Ilyenkor 20-25 napszámos is dolgozik, két igásfogat szállítja el a hordalékot, hogy minél előbb indulhasson a járat. Amikor fagy, 5—10 jégvágó napszámos gondoskodik a forgalom fenntartásáról, ameddig csak lehet. A révjegyeket a becskereki Pleitz F. Pál nyomdájában állították elő. Nagyobb tételben szállítja le, az egyik számla 600 koronáról szólt. A révtulajdonos érdeke volt a karbantartás költségeinek és a dologi kiadásoknak névleges növelése is, mert ezzel próbálta igazolni, hogy az üzemeltetés nem gazdaságos, illetve a nagyobb átkelési díj jogosultságát. Ezért némelyik itt közölt tételt is fenntartással kell fogadnunk. Ezekben az években egyébként elszaporodtak a nagyobb tarifa eltérését célzó kérvények, egyre több a díjjegyzék is, de ezeknek már alig van kor- és tájábrázoló jelentőségük, száraz felsorolások csupán. Pedig „a rév árszabályzatok történeti-néprajzi értéke elsősorban szövegük nyelvében és sajátos kifejezéseiben rejlik” - írja Bárth János is A dunai átkelés és a révjog bérbeadásának néhány kérdése című munkájában. Talán csak azt érdemes feljegyezni, hogy ebben a korban már újfajta járműveket is feltüntetnek a tarifajegyzékben. 1913-tól „egy kerékpáros 10, egy motorkerékpáros 20, egy autójármű 100 fillér” átkelési díjat fizet a pádéi réven. A győztes szerb hadsereg egységei 1918 novemberében vonultak be a Tisza menti területekre. Egy korabeli, 1919 januárjában, Újvidéken kiadott ötnyelvű plakát nehézkes és pontadan magyar szövege közli, hogy az új hatóság „Bácska, Temes, Krassó-Szörény, Baranya, Somogy és Tolna vármegyék megszállott területein... a legmesszebbmenő demokratikus alapon, összes polgárainak teljes jogegyenlősége elvén, vallási, nemzetiségi és osztályi tekintet nélkül” gyakorolja a hatalmat. Nem sokkal korábban, 1918. december 24-én megalakult a Szerbek, Horvátok és Szlovénok Királysága. Itt említjük meg, hogy a belügyminisztérium rendeletére 1923. december 21-én egyesítették Szerbpadét és Magyarpadét, 1924 januárjától csak Pádé a neve. 103
